tóth gabi
Tömeg a hidakon, a partokon, még a dunai hajókat is elfoglalják majd az augusztus 20-i tûzijátékra kíváncsi tömegek. Idén is mindenkinek jut majd hely a szemlélõdésre, a szervezõk pedig egy extra meglepetéssel is készülnek a látványshow végén!
Látványos és különleges lesz idén az augusztus 20-i tűzijáték, melyen
főként az arany és a nemzeti zászló színei uralkodnak majd az égbolton. Szerda óta pirotechnikusok hada dolgozik azon, hogy a harminc perces tűzijáték tökéletes élmény legyen a nézőknek. A szakemberek 50 kilométer elektromos vezetéket fektetnek le és kötnek be, 5 900 pirotechnikai elemet, 3 500 nagy kaliberű tűzijáték bombát és mozsárt, valamint 2 200 római gyertyát helyeznek el.
Ezeket életre keltve mintegy 21 ezer látványeffektus érvényesül majd hétfő este Budapesten, a Duna felett.
A 2018-as tűzijátékot különleges zenei aláfestés kíséri. Kifejezetten az
ünnepi rendezvényre készült az István király dicsérete című mű, melynek zeneszerzője Szarka Tamás, Kossuth-díjas énekes, a Ghymes együttes alapító tagja, a produkcióban pedig Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő szólózik majd. Az ősbemutatóra augusztus 20-án reggel 9 órakor kerül majd sor a Kossuth téren, ahol a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Honvéd férfikar kíséretében csendül fel az alkotás.
A magyar népdalon alapuló mű modern operává teljesedik ki, fő üzenete pedig, ahogy a dalban is elhangzik: Csodaország Magyarország.
A Parlament előtt, a Lánchíd és a Margit híd között zajlik majd a
tűzijáték, a Dunáról fogják fellőni a rakétákat. Számos lezárás lesz a
városban, autó helyett érdemes a tömegközlekedést választani.
Lezárják az autósok elől a pesti és a budai alsó és a felső rakpartot is a két híd között, ezekről a szakaszokról lehet majd a legjobban élvezni a látványt. A Margit híd is kiváló helyszín, tavaly többen is a Margitszigeti villamosmegállót választották
– tudta meg a %RIPOST% az ünnepséget szervező Hungarofest kommunikációs munkatársától.
„A látványshow végén egy extra meglepetéssel készülünk majd, de erről sajnos többet nem árulhatok el. Azt viszont megsúghatom, hogy a különleges finálé a budai oldalról, illetve a Margit híd budai részéhez
közelebbi szakaszáról érvényesül a legjobban”
– mondta a %RIPOST%-nak a cég sajtósa, aki azt tanácsolja a kilátogatóknak, hogy a 21 órai kezdés előtt egy órával foglalják el a helyüket. Ez a fogyatékkal élők számára is ajánlott, akiknek idén egy külön helyszínt biztosítanak a tűzijáték megcsodálásához az Olimpia park alatti rakpartszakaszon, illetve, szükség esetén a parkban is. A nézőknek érdemes enni- és innivalóval is készülni, s jó tudni, hogy hétfőn, a nemzeti ünnep miatt szinte minden üzlet zárva tart.
Azoknak, akik nem tudnak kilátogatni a helyszínre, a Duna TV 21 órától élőben közvetíti a tűzijátékot.
Igazi nyárias időre lehet számítani, ideális körülmények között lehet
majd tűzijátékot nézni a jelenlegi előrejelzések szerint. Szombaton és
vasárnap is sokat süt majd a nap, s szerencsére hétfőre is jó időnk
lesz, biztosan nem fogunk fázni még az esti tűzijáték ideje alatt sem.
„Gyenge zápor, esetleg zivatar csak elvétve alakulhat ki egy-egy helyen – a friss számítások szerint az északi tájakon –, melyek csak kis időre zavarhatják meg a szabadtéri programokat. A hajnali órákban 16-20 fok körül alakul a hőmérséklet, délután pedig 29-33 fok közötti maximumokra van kilátás augusztus 20-án”
– közölte a %RIPOST%-tal az Időkép.
A jelenlegi számítások szerint az esti tűzijáték idején csapadéknak elhanyagolható az esélye Budapesten, és az ország más településein is, sőt, a szél sem lesz jelentős.
Az augusztus 20-ai rendezvények lebonyolításáért a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, a Terrorelhárítási Központ, a Köztársasági Elnöki Hivatal, a mentőszolgálat, az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ képviselői alkotta operatív törzs felel. Az operatív törzs alelnöke, Kovács Zoltán elmondta, több ezer ember gondoskodik az államalapítás ünnepi programjain részt vevők biztonságáról.
A Katasztrófavédelem megnövelt készenléttel biztosítja a Dunát és környékét, míg mentők 36 egységgel lesz jelen, s a Duna mindkét partjára ambulanciát telepítenek. Győrfi Pál szóvivő a fokozott balesetveszély miatt mindenkit óva intett attól, hogy magas helyre, háztetőre másszon fel megcsodálni a tűzijátékot.
A helyszínre látogatóktól pedig azt kérte, fokozottan vigyázzanak a gyerekekre, különösen a tűzijáték után, amikor oszlik a tömeg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az esti tűzijáték idejére a fővárosi Duna-parton ideiglenes automata állomást alakít ki, amely tízpercenként szolgáltat időjárási adatokat az operatív törzs és a szervezők számára is.
Ha bármi történne a tűzijáték alatt, azonnal le lehet állítani a látványosságot
– tette Kovács Zoltán, a nemzeti ünnepet előkészítő
operatív törzs vezetője.
Ez a csapatmunka a záloga annak, hogy ne ismétlődhessen meg a 2006. augusztus 21-ei tragédia, melynek során a hatalmas vihar és az utána kitört pánik miatt öt ember életét vesztette és mintegy ötszázan megsérültek.