A férfi rendszeresen látogatta édesapja urnafülkéjét Budapesten, ám egy nap váratlan dologgal szembesült.
Minden gyászoló legrosszabb rémálma történt meg az 51 éves budapesti Lászlóval, aki egy nap hiába kereste édesapja hamvait a megszokott urnasírjában, azt ugyanis a kápolna plébánosa kivetette onnan.
A férfi édesapja a főváros XVIII. kerületében, Pestszentlőrincen született és élt egész életében. Miután 2014 márciusában 78 éves korában váratlanul rosszul lett, majd meghalt, itt is temették el.
![]()
"Sajnos, abban az időben nagyon rossz anyagi helyzetben volt a családunk, így köztemetést kértünk az önkormányzattól" - mondta a Blikknek László. A család azóta is fizeti a temetés részleteit az önkormányzatnak, amely a sír helyét is kijelölte. Egy héttel ezelőtt azonban hiába keresték a hamvakat a a megszokott helyen: a sírhelyen csak egy matrica állt: „Üres”.
László azonnal a plébános keresésére indult, ám nem volt ott senki. "Délután sikerült egy hölggyel beszélnem, aki elmondta, hogy már nem állnak szerződésben az önkormányzattal, ezért a plébános úgy döntött, hogy a köztemetéses elhunytak sírhelyét kiürítik, a hamvakat pedig a sekrestye raktárában helyezik el."
A kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a köztemetettek hamvait a plébánia altemplomában, urnafülkében helyezik el, ahonnan tíz év múlva egyszerűsített szertartás keretében az osszáriumban helyezik el. A sírhelyet a határidő letelte után a hozzátartozók újra megválthatják – írták a lapnak.
Az önkormányzat már egyeztet a Szent Margit plébánián az atyával, kérve őt a megállapodásban foglaltak betartására. A plébániától egyelőre senki sem nyilatkozott.
