5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Pornóbotrány a Szent János székesegyházban: Fordulat történt az ügyben

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 07. 26. 17:40

Megtalálták a "színésznõt", aki szerepelt a felháborító szexvideóban, amit a templomban forgattak.

Tavaly kezdett terjedni az interneten egy pornóvideó, amelyet három eperjesi templomban forgattak. Az eset nagy felháborodást váltott ki az egyházak körében, de a kelet-szlovákiai város hívő vagy nem hívő lakosai közt is. Az obszcén jelenetek természetesen a rendőrség figyelmét sem kerülték el, és garázdaság megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás is indult az eset kapcsán.

Az eperjesi Szent Miklós-kegytemplomot, a görögkatolikus Szent János székesegyházat, és a szintén helyi ferences templomot megszentségtelenítő elkövetőkre akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés is kiróható lett volna.

A rendőröknek sikerült megállapítaniuk a pornóvideó női szereplőjének személyazonosságát, akit az illetékes vizsgálótiszt gyanúsítottként ki is hallgatott. Ekkor derült ki, hogy az ügy elkövetőit már nem lehet felelősségre vonni.

A vizsgálat megállapította, hogy a videót 2011 nyarán forgatták

- nyilatkozta a SME napilapnak Daniel Dzobanik rendőrségi szóvivő.

Mivel a garázdaság elévülési ideje öt év, a büntetőeljárást le kellett állítani. Az elévülés miatt a bűncselekmény elkövetőit a hatóságok már nem vonhatják felelősségre.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.