Létrehozva: 2018.06.10.

Családi tragédia Dombóváron: megszólalt az egyetlen túlélő

A kocsiban öten utaztak, amikor egy fa rájuk dõlt a viharban. Négyen azonnal szörnyethaltak.

Csak azt érezte, hogy valami rájuk dől: igazából magát a fát sem látta Éva, annak a szörnyű balesetnek az egyetlen túlélője, amely pénteken este történt Dombóváron.

Egy óriási fa dőlt a család autójára, amit annyira összeroncsolt, hogy a kocsiban ülő négy ember a helyszínen életét vesztette. Éva sebei csodával határos módon csak könnyebbek voltak, a lelki sérülések azonban talán sosem múlnak el: férjét, menyét, lányát és öt hónapos unokáját veszítette el.

Pénteken még hatan éltek együtt kisvaszari otthonukban, másnapra viszont csak ketten maradtak. A nő azt mondta, hogy ez a család nem tönkrement, hanem megszűnt. Fiáért is aggódik, a 20 éves fiatal is apját, testvérét, párját, gyermekét vesztette.

Éva saját felelősségére hagyhatta el a kórházat és tért haza, ahol most a gyerekzsivaly helyett csak a gyász várja. A Teolnak elárulta, nem nyugszik bele abba, ami történt: úgy érzi, meg kell találnia a szerencsétlenség felelőseit, hiszen állítólag többen jelezték már a város önkormányzatának, hogy a fa életveszélyes.

Dombóvár polgármestere együttérzését fejezte ki és segítségét ajánlotta fel a családnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-