RETRO RÁDIÓ

Nyomoznak a magyar rendőrök: Nem hiszed el, mi volt a macskaalomban

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 05. 03. 10:30

Több embert is õrizetbe vettek Budapesten, már elõzetes letartóztatásban vannak.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak tudomására jutott, hogy a 41 éves M. Attila megbízásából B. Miklós 48 éves budapesti férfi heti rendszerességgel szállít kábítószert Hollandiából Magyarországra. A rendőrök a TEK-kel karöltve április 28-án hajnalban Budapesten, egy parkolóban elfogták B. Miklóst, aki a kocsijával épp akkor érkezett meg Hollandiából.

Az autó csomagtartójában egy macskaalmot tartalmazó lezárt dobozban 2 kilogramm amfetamint, egy macskaeledeles dobozban pedig 2 kilogramm kokaint találtak a rendőrök.

Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag súlya alapján feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 50 millió forint.

A TEK munkatársai M. Attilát egy XIII. kerületi lakásban érték tetten, ahol hat társával együtt éppen kokaint fogyasztott.

A KR NNI nyomozói B. Miklóst és M. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt. Az M. Attila társaságában elfogott hat kábítószer-fogyasztót a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, velük szemben kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja miatt a BRFK folytatja a nyomozást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.