5 éve

Figyelmeztetnek, fertőzött hús kerülhetett a magyarok asztalára is

Nógrád megyében rakott le valaki illegálisan nagy mennyiségû húst, amelyrõl kiderült, hogy fertõzõ.

A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet Pásztóhoz tartozó részén talált illegálisan elhelyezett szarvasmarha-maradványokat áprilisban a természetvédelmi őrszolgálat.

Harmos Krisztián, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád-Ipoly Tájegységének munkatársa szerint nem ez az első ilyen eset. „Már a tél és a tavasz folyamán is Nagylóc, Kozárd és Ecseg határában is ugyanilyen típusú vágásból származó, nagyüzemi tartásos tehenek feldarabolt tetemeire bukkantunk” – mondta a Noolnak.

Igazgatóságuk értesítette a kormányhivatal Pásztói Járási Hivatalának Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályát, akik helyszíni ellenőrzést tartottak. Kiderült, hogy az állatok vágásra alkalmatlanok voltak, és feltételezhető, hogy húsukat emberi fogyasztásra adták el. „A Pásztó közelében talált jószágok vemhesek voltak, akadtak nyomok, amelyek arra utalnak, hogy valamilyen betegségben szenvedhettek, vagyis ismeretlen gyógyszermaradványok jelenléte is feltételezhető. Zugvágással, fekete kiméréssel, állatorvos által nem ellenőrzött, illegális helyen és módon lettek leölve ezek az állatok” – mondta a portálnak a kirendelt főállatorvos.

Az egészségre ártalmas élelmiszerrel való kereskedésért börtönbüntetés jár, a hatóságok még nagy erőkkel keresik a felelősöket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Minden idők legőrültebb meccsén dőlt el az Európa-liga döntő a Puskás Arénában

origo.hu

Kétségbeesve üzent a megvert Opitz Barbinak az apja

borsonline.hu

Horrorbaleset: szakadékba zuhant egy busz, 10 ember meghalt, rengeteg a sérült

magyarnemzet.hu

Egy kínai vadászgép „agresszív” műveletet hajtott végre egy amerikai géppel szemben – videóval

mindmegette.hu

5 brutál finom zöldséges smoothie, hogy jól induljon a nap!

mandiner.hu

Josep Borrell: Nem vagyok optimista azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni Ukrajnában a nyáron

origo.hu

Borzalmas dolog történt az RTL Klub alkoholista színészének kisfiával

mindmegette.hu

Európa-liga-döntő: ilyen ételeket és italokat fogyaszthatsz a Puskásban

ripost.hu

Megtámadták Opitz Barbit az egyik budapesti plázában

ripost.hu

Kiderítettük: ekkor érkezik júniusban a családi pótlék

mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-