RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a rendőrség: Ez történt a veronai busztragédia nyomozásával

Megszólalt a rendőrség: Ez történt a veronai busztragédia nyomozásával
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 03. 17. 06:00

A tavaly, január 20-án történt 17 halálos áldozatot követelõ baleset olasz nyomozása már lezárult, a magyar hatóságok most meghosszabbították a határidõt május 21-ig.

Ahogy a %RIPOST% elsőként beszámolt róla, az olasz hatóságok nemcsak befejezték a veronai buszbaleset nyomozását, hanem az ügyészség már el is készítette annak vádiratát: a busz életben maradt sofőrjén kívül még öt olasz szakembert vádolnak a tragédia okozásával, utóbbiak közvetetten lehetnek felelősök.

Mint ismeretes, a tavaly január 20-án éjjel, Franciaországból Budapest felé tartó busz sofőrje elaludhatott a volánnál, ezért csapódott fékezés nélkül a Verona melletti autópályánál lévő hídpillérbe.

Az olaszokkal egy időben a magyar hatóságok is megkezdték a tragédia körülményeinek és előzményeinek nyomozását, aminek a határideje március 21-én fog lejárni. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, további két hónapig.

A nyomozás határidejét az ügyészség 2018. május 21-ig meghosszabbította

- tájékoztatta a %RIPOST%-ot az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar diákokat és felnőtteket szállító autóbusz. A járművön ötvenhatan utaztak: 43 gyermek, 11 felnőtt és két sofőr. A szerencsétlenségben tizenheten vesztették életüket. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és azok egyikének a családja utazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.