RETRO RÁDIÓ

Horrorgyilkosság Szentendrén? Így találták meg a két holttestet

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 03. 17. 10:30

Egy szentendrei vízaknában bukkantak két holttestre, a rendõrség nem zárta ki a gyilkosságot. Ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást!

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, két holttestet találtak Szentendrén még március 15-én, erről pénteken adott ki közleményt a rendőrség. A szűkszavú tájékoztató szerint nem zárható ki, hogy gyilkosság történt, így nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen.

A Blikk információja szerint a maradványokat egy pár találta meg, ők csütörtökön a Duna-parton kerékpároztak.

A testek kiemelése nagy nehézségekbe ütközött, csak speciális eszközökkel tudták őket a szárazföldre felhúzni. A lap úgy tudja, annyira rossz állapotban voltak, hogy több testrészük is levált, amelyeket külön kellett az aknából kiemelni.

Sok mindenre fény derülhet egy szakértői boncolás során. Mindenképpen lesz majd egy DNS-vizsgálat, s ha maradtak még lágyrészek, meg lehet állapítani, hogy érték-e ezeket vagy a csontokat valamilyen szúrt vagy golyó okozta sérülések. Egy esetleges toxikológiai vizsgálat fényt deríthet arra is, volt-e a szervezetükben kábítószer

– magyarázta a Blikknek Szeles Géza igazságügyi orvos szakértő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.