Akciófilmbe illõ jelentek zajlottak a szcientológiai egyház épületénél: újra bevetették magukat a nyomozók és az adóhatóság munkatársai az álegyház budapesti központjába. Tavaly õsszel a NAV már zár alá helyezte a Váci úti ingatlant.
Úgy tűnik, tovább folyik a nyomozás a szcientológusok ellen! Az adatvédelmi hatóság kilenc hónapig vizsgálódott a Szcientológia Egyház ügyében, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adatokkal való visszaélés és más bűncselekmények gyanújával eljárást indított.
![]()
Ma reggel
újra rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei jelentek meg a szcientológusok Váci úti székházánál,
kordonokkal körülvették azt, majd az éppen megérkező munkatársakat ők maguk kísérték be az épületbe kettesével.
![]()
Teherautószám vitték el az iratokat
Tavaly ősszel és december elején volt már két nagy razzia, akkor két nap alatt több teherautónyi dossziét szállítottak el a szekta székházából. Közben a NAV zár alá helyezte a Váci úti ingatlant, mint az kiderült egy földhivatali bejegyzésből. Õsz óta a szcientológusok ugyanúgy használták tovább épületüket, mintha mi sem történt volna, annak ellenére, hogy a 13. kerületi önkormányzat a %RIPOST%-ot arról tájékoztatta, hogy a szcientológusoknak nincs jogerős használatbavételi engedélyük a székházukra. Valószínűleg folytak tovább a szekta üzelmei.
Civilek tízezreiről gyűjthettek adatokat
Mint a %RIPOST% is megírta, az adatvédelmi hatóság részletes jelentést tett közzé arról, hogyan gyűjtött illegálisan adatokat a szekta nem csak a híveiről, hanem a hívei „civil” ismerőseiről is. Szinte bárki sarokba szorítható a szcientológusok által Magyarországon – derül ki Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjének tájékoztatása alapján. A szcientológusok ugyanis nem csak híveikről és munkatársaikról tárolnak adatokat: az álegyház procedúrái során a tagoknak olyan kérdésekre is választ kell adniuk, amelyekben kénytelenek rokonokat, ismerősöket megnevezni, róluk információkat átadni. Ezek között akár szexuális, vagy orvosi adatok is lehetnek, amelyek súlyos visszaélésekre, zsarolhatóságra adhatnak okot.
![]()
Költségvetési csalás miatt nyomoznak?
Információink szerint költségvetési csalás miatt nyomoz az adóhatóság a szcientológusoknál. A %RIPOST% úgy tudja, az álegyház különböző szolgáltatásaiért, például az úgynevezett „auditálásért” vagy tanfolyamokért beszedett összegeket adományként könyvelhette el, és áfát sem fizethetett utánuk. Ha ezek üzleti szolgáltatásoknak minősülnek, akkor 27%-os adót kellett volna utánuk befizetni. Ha bebizonyosodik a csalás, akkor akár több 100 millió forintra is megkárosíthatták a költségvetést - elég csak arra gondolni, hogy a szcientológusok „méregtelenítő kúrája” 4,4 millió forintba kerül…
