Létrehozva: 2018.02.02.

Szülők figyelem: Furgonnal akarják elcsalni a magyar gyerekeket

Több településrõl érkezett bejelentés, miszerint idegenek szólítják le a gyerekeket, akiknek autós fuvart ajánlottak. Már a rendõrségnek is jelentették az esetet!

Az elmúlt napokban többen is arra panaszkodtak, hogy egy autóba próbáltak gyerekeket csalogatni iskolák környékéről, az egyik ilyen eset Győr mellett történt.

"Délután fél 4-kor a kisbácsai Tulipános általános iskolából haza induló, az iskola mellett buszra váró kisdiák mellett megállt egy ismeretlen autó. A benne ülő férfi a gyereket megszólította, kérte, hogy szálljon az autójába! Arra hivatkozott, hogy anyukája küldte őt, hogy vigye haza. Csokoládéval is kínálta. A kisdiák szerencsére nemet mondott, az iskola pedig jelentette az esetet a rendőrségnek"

– tájékoztatott a Bácsa Polgárőr Egyesület.

A %RIPOST% megtudta, hogy a magyarlakta Felsőpatonyban is hasonló történt: ismeretlenek szólítottak le általános iskolásokat és felajánlották nekik, hogy hazaviszik őket egy fekete furgonnal. Nagyszombat megye rendőrségi szóvivője megerősítette az értesülést, majd hozzátette, intenzíven foglalkoznak a bejelentéssel, és együttműködnek a helyi iskola vezetőségével.

Azt javasoljuk, hogy a gyerekek nagyobb csoportokban mozogjanak, a kisebb gyerekeket pedig kísérjék a szülők. A családtagok minden esetben figyeljenek oda rá, hogy a gyerekek kivel és hol töltik a szabadidejüket

- hangsúlyozta a szóvivő, majd hozzátette, minden gyanús esetet jelentsenek a rendőrségen a szülők!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-