RETRO RÁDIÓ

Napokig járkált köztünk bombával a hátán a Teréz körúti robbantó

Napokig járkált köztünk bombával a hátán a Teréz körúti robbantó
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 02. 02. 08:55

Hónapokig tervezte, hogy bombát robbant Budapesten a Teréz körúti merénylet vádlottja, többek között erre is fény derült az ügy első tárgyalási napján.

Ahogy a %RIPOST% csütörtökön megírta: abban a homokkomáromi házban kotyvasztott a 24 éves fiatal, ami már eladóvá is vált: az édesapja árulja. A Terrorelhárítás több kilónyi robbanószer-származékot, köztük vezetékeket, szögeket, műtrágyát, cukrot és 5,862 kilogramm tiszta ammónium-nitrátot talált; ezek felhasználásával készítette azt a bombát is, amit végül a Teréz körúton hozott működésbe 2016. szeptember 24-én. A tárgyaláson elhangzott korábbi tanúvallomásból viszont kiderült: többször készített és robbantott bombát, így növelte a hatásfokot!

Több napig sétálgatott a bombával Budapesten

A végleges szerkezetet, ami 8 kiló alapanyagot és 6 kilónyi szöget tartalmazott, egy hátizsákba rejtette, majd a főváros felé vette az irányt piros Hondájával. Körültekintően olyan helyen parkolt le, ahol nem kell fizetni, onnét gyalog sétált a belvárosba. A korábbi, majd szerdán visszavont tanúvallomásában kitért arra is, hogy a pokolgépet Pécsre is levitte, majd onnét újra Budapestre hozta. Szeptember 22-től a merénylet napjáig kószált a budapesti csomópontokon, hátán a 14 kilós bombával!

A Nyugati pályaudvar és a Blaha Lujza tér között sétált fel, s alá, hogy megtalálja a megfelelő helyszínt és időpontot a merénylethez. A robbantás előtt még egy Podmaniczky utcai CBA-ba is besétált a szerkezettel, itt majonézes salátát és kedvenc italát, egy üveg Mizo kakaót vett, erről kamerafelvétel is készült.

A napokig tartó teremszemle alatt senkivel nem beszélt és nem találkozott a vádlott, vallomása szerint a Gubacsi hídnál lévő autójában aludt éjszakánként. Váltóruha és egy SIM-kártya nélküli telefon is volt nála, amin zenét hallgatott, - ez is látszik a robbantás napján készült kamerafelvételeken.

A robbantást megelőző napokról további érdekes részleteket a %RIPOST% napilap pénteki számában közlünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.