Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.16.

Durva jelenet Szegeden: kamera előtt verték össze a diáklányt

A történteket a többi diák vette videóra, a bántalmazott lánynak viszont senki sem segített, pedig többen is végignézték az esetet.

Megrúgta, a földre küldte, majd könyökkel ütötte egy fiatal lány arcát fényes nappal egy szegedi diáklány a belvárosban. Az esetet társai videóra vették, amelyen az is hallatszik, hogy még biztatták is a verekedésre.

Az eset néhány napja történt Szeged belvárosában, a Roosevelt téren. Itt kötött az áldozatba bántalmazója, azt állítva, hogy a lány nekiment. Szinte egyből meglökte, majd rugdosni kezdte, a lány pedig földre került. Támadója ekkor ráült, mindkét kezét lefogta, és könyökkel többször az arcába ütött.

A megvert lány végül ordítani kezdett, hogy engedjék el és hagyják békén. Összeszedte a földre esett szemüvegét, és a többiek gúnyos nevetésétől kísérve elment.

A Délmagyar szerint a verekedő lány, Marina a Csonka-középiskola tanulója. Az pedig egyértelmű a felvétel alapján, hogy előre eltervezett bántalmazásról van szó. A verekedés során három járókelő is elhaladt a fiatalok mellett, mégsem segített senki a földön fekvő lánynak.

Az iskola tud az esetről, de a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója elhárította a portál megkeresését, mert folyamatban lévő rendőrségi ügyről van szó, a vizsgálat lezárásáig semmilyen információt nem adhat ki. A Szegedi Rendőrkapitányságon garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult eljárás egy helybeli fiatalkorúval szemben. A nyomozók a gyanúsítottat február 13-án kihallgatták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-