RETRO RÁDIÓ

Veronai tragédia: A buszos cég vezetőjét itthon vonhatják felelősségre

Veronai tragédia: A buszos cég vezetőjét itthon vonhatják felelősségre
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 01. 24. 07:45

Olaszországban állítják bíróság elé a veronai buszbalesetért felelõssé tehetõ sofõrt, de ha letöltendõ szabadságvesztésre ítélik, kérheti, hogy azt itthon hajtsák végre. Magyarországon nem lehet ugyanazért még egyszer perbe fogni. A magyar hatóságok viszont a busztársaság vezetõjének a szerepét is vizsgálhatják, õt itthon vonhatják felelõsségre.

Elkészült a veronai ügyészség vádirata a tavaly januári busztragédia ügyében, aminek tizenhét halálos áldozata volt, de azt még nem nyújtották be az illetékes bírósághoz. Mint azt a %RIPOST% korábban megírta, az olasz rendőrség már március végén lezárta a nyomozást vádemelési javaslattal. Olasz lapinformációk szerint a buszt vezető magyar sofőrt gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozásával vádolják, emellett két autópálya-mérnököt is felelősségre vonhatnak.

A tragédia utáni beszámolókból és szakértői vizsgálatokból tudható, hogy a busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak tavaly január 20-án, a Verona melletti A4-es autópályán, azután csapódott a hídpillérnek és gyulladt ki. Az 52 éves magyar sofőrről kiderült, hogy alvászavarral küzdött, beteg is volt, vélhetően elaludt a volánnál.

Ha külföldön történik egy baleset, hiába magyar állampolgár a sofőr és az utasok is, az adott ország hatósága folytatja le a büntetőeljárást, a helyi törvények alapján

– ismertette a nemzetközi joggyakorlatot dr. Tarczay Áron.

A büntetést is az adott országban szabják ki. Más kérdés, hogy miután megszületik a jogerős ítélet, kérheti, hogy a hazájában tölthesse le a kiszabott büntetést. Ezt általában engedélyezi a bíróság. Az is mérvadó, hogy melyik országban szabadulhat hamarabb kedvezménnyel az elítélt

– tette hozzá az ügyvéd, aki hangsúlyozta: ugyanabban az ügyben ugyanazt az embert nem lehet kétszer, két különböző országban bíróság elé állítani.

Magyarországon a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat vizsgálatot halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt, vélhetően a busztársaság vezetőjét is felelősségre vonják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.