RETRO RÁDIÓ

Összegyűjtöttük, ezektől lesz jó a 2018-as év

Összegyűjtöttük, ezektől lesz jó a 2018-as év
Dél Barbara
Szerző
Dél Barbara
Létrehozva2018. 01. 02. 07:10

Számos változást hoz az új év. A szokásosnál nagyobb lesz a nyugdíjemelés, megszûnik a kötelezõ kéményellenõrzés, rengeteg plusztámogatást kapnak a családok, s több dologért is kevesebbet fizethetünk!

Emelkednek a nyugdíjak

Egy átlagos nyugdíjas csaknem 5 ezer forinttal kap majd többet havonta! Akik 2017-ben mentek nyugdíjba, azoknak 3 százalékos az emelés, akik korábban, azok

3,8 százalékkal kapnak több pénzt havonta.

3 százalékkal kell emelni a házastársi pótlékot és a házastárs után járó jövedelempótlékot is. Januártól minden hónapban plusz 50 ezer forintot kapnak a nyugdíjuk mellé azok, akik legalább húsz évig otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket.

Emelkedik viszont a nyugdíjkorhatár, 63,5 évre. Ebben az évben az 1954-ben születettek mehetnek nyugdíjba.

 

Elnézőbb szabályok sztrádamatrica-vásárlásnál

A véletlenül autópályára tévedők egy órán belül még befizethetik az autópályadíjat. Hosszabbak lesznek a pótdíjak befizetésére rendelkezésre álló határidők is. Az eddigi 30 nap helyett 60 napra hosszabbodik a türelmi idő, csak ezután emelkedik a díj. Kiterjesztik a D2 járműkategóriába tartozó (ezek például 7 főnél több személy szállítására alkalmas) személygépkocsira igénybe vehető nagycsaládos kedvezményt, amit a jövőben nemcsak a négy, hanem a három gyermeket nevelő családok is igényelhetnek. Újabb két útszakasz lett fizetős: az M85-ös csornai második szakasza és az M35-ös új debreceni szakasza.

 

Nem kötelező a kéményseprés

Januártól a családi házban élők számára nem kötelező a kéményseprés.

A kémények biztonsága a lakók felelőssége lesz – viszont a kéményseprés ingyenes marad,

és a lakók a nekik alkalmas időpontra kérhetik a kéményseprést, illetve az ellenőrzési munkákat. A megfelelő időpontot interneten, telefonon, vagy személyesen az ügyfélszolgálatokon keresztül egyeztethetik. A változásokról a kemenysepres.hu oldalon lehet tájékozódni.

 

Növekszik a minimálbér és a gyed

A minimálbér összege januártól 8 százalékkal, bruttó 138 ezer forintra nő, amely a levonások után nettó 91 770 forint lesz. A garantált bérminimum összege bruttó 180 500, nettó 123 643 forint lesz. A minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed is nő, maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot. A táppénz maximális napi összege 8500 forintról 9180 forintra emelkedett.

A további változásokról a %Ripost% című napilap keddi számában olvashatsz!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.