Létrehozva: 2017.12.09.

Próbálják megzsarolni Magyarországot

Példátlan nyomásgyakorlás és zsarolás kezdõdött Magyarországgal szemben a kormánypártok szerint. Hazánk útjában áll a Soros-terv végrehajtásának.

A kormánypártok szerint példátlan nyomásgyakorlás és zsarolás kezdődött az országgal szemben az Európai Unióban azért, mert Magyarország útjában áll a Soros-tervnek - erről Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István a Fidesz-KDNP pártszövetség nevében azt mondta, az eddiginél is magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a brüsszeli gépezet Magyarországgal szemben.

Közölte, "mondvacsinált okokból" tartottak meghallgatást a LIBE-bizottságban (az Európai Unió Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága), és három ügyben is kötelezettségszegési eljárást indítottak Magyarországgal szemben. Ebben támadják a Soros-szervezetek átláthatóságáról, illetve a "Soros-egyetem" törvényes működéséről szóló törvényeket.

A képviselő szerint felháborítóak ezek a döntések, mert nyilvánvaló, hogy Brüsszel ezeket nyíltan nyomásgyakorlásra használja.

Hollik István kifejtette: ellentétes a józan ésszel a kvótára vonatkozó szabály, amely már nemcsak 1295 menekült befogadásáról szól, hanem felső korlát nélküli betelepítést terveznek. Erről az Európai Bizottság is kimondta már, hogy csak azért elfogadható, mert ideiglenes jellegű - mondta.

Kifejtette, a civil szervezetek átláthatóságával kapcsolatban a szabályokat a Velencei-bizottság ajánlásai alapján dolgozták ki, az egyetemekkel kapcsolatos törvény pedig arról szól, hogy a külföldi egyetemekre is azonos szabályok vonatkozzanak.

Ezekkel nem jogi, vagy jogállamisági problémák vannak, hanem az, hogy Soros Györgynek nem tetszenek, Magyarország a Soros-terv útjában van - hangoztatta a politikus.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-