Félúton vették észre, hogy egy férfinak nem kéne a gépen lennie, így fogták magukat és visszafordultak. Nyolc órát sétarepülõztek.
Los Angelesből Tokióba indult az ANA 175-ös számú járata, ami már négy órája felszállt, amikor
felfedeztek a gépen egy olyan utast, akinek nem kellett volna ott lennie.
A férfi véletlenül került oda, egy másik légitársaság járatára volt jegye. Ez ebben a helyzetben azonban mindegy volt, és az is, hogy már félúton tartanak, a repülőgép ugyanis visszafordult, majd összesen 8 óra 20 perces repülést követően biztonságban leszállt Los Angelesben, ahonnan el is indult.
![]()
Dupla bosszúság az utasoknak, hogy az egyébként 11 órás menetidejű járat csak másnap tudott újra elindulni Japán irányába, mivel a személyzetnek a 8 órás repülőút alatt lejárt a munkaideje.
