Portik Tamás védõje perújítási indítványt terjesztett elõ, ugyanis olyan információhoz jutott, ami felmentheti védencét!
Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla az Aranykéz utcai, illetve a Fenyő János médiavállalkozó megölésével kapcsolatban hozott bírósági ítélettel kapcsolatban. Mint ismeretes, a Fővárosi Ítélőtábla május 19-én hozott jogerős ítéletében a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot mint elsőrendű vádlottat életfogytiglani,
Portik Tamás harmadrendű vádlottat 13 éves szabadságvesztésre ítélte.
![]()
Az ítélőtábla keddi közleménye szerint "P.T." védője perújítási indítványt terjesztett elő, amelyben arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet kihirdetését követően jutott tudomására, hogy "J.R." a Szegedi Fegyház és Börtönben elmondta "M.R." elítéltnek, hogy az Aranykéz utcai merénylet felbujtója - megnevezve a valódi elkövetőt - nem "P.T." volt.
Ez a körülmény a védő szerint alkalmas a tényállás megváltoztatására és "P.T." felmentésére
- olvasható a közleményben.
