RETRO RÁDIÓ

Sorsdöntő fordulat a szexuális erőszakkal vádolt mentők ügyében

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 10. 05. 15:50

Egy év után végre pont kerülhet a történet végére és kiderülhet, hogy valóban zaklatták-e a mentõk a 17 éves Szilviát.

Elkészült a szexuális erőszakkal vádolt mentők ügyében az a szakvélemény, amely a mentőautón lévő DNS-nyomokat vizsgálta. A Blikk úgy tudja, a szakértői vélemény eredménye nem támasztja alá, hogy a két mentős elkövette volna, amivel gyanúsítják őket. A védelem szerint ez a szakértői vélemény döntő jelentőségű és pontot tehet az egy éve húzódó ügy végére.

Véleményem szerint ezek után már nem történhet más, mint hogy a két gyanúsított ellen megszüntetik az eljárást

- mondta a lapnak Féja András ügyvéd, az egyik gyanúsított védője.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, egy éve az egyik budai gyermekotthonból kaptak hívást a mentők, az ott lakó 17 éves Szilvia rosszul lett: ivott és biofüvet szívott. A kórházba szállítása közben egyszer meg kellett állnia a kocsinak, ugyanis a lánynak hányingere lett. Állítása szerint ekkor zaklatta a két mentős.

Szilvia elmondása szerint ekkor történt, hogy a két mentő kesztyűben végigtapogatta a testét, és szexuális ajánlatokat tettek neki. Ezt az érintettek kategorikusan cáfolják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.