RETRO RÁDIÓ

Kemény ősz: hat megyére adtak ki riasztást

Kemény ősz: hat megyére adtak ki riasztást
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 30. 07:10

Bár a hétvégi tombolás után némiképp mérséklõdik az idõjárás, már a reggelt is többfelé viharos, óránként több mint hetven kilométeres erõsségû széllökések borzolhatják.

Pest megye mellett Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére adtak ma ki elsőfokú riasztást. Mind a hat megyében erős, óránként több mint hetven kilométeres széllökésekre lehet számítani az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján.

A reggeli órákban a Dunántúl északi területein, majd déltől, illetve a délután folyamán főként Pest megyében érezhetjük a viharos szél miatt hidegebbnek a hőmérsékletet. A Kékestetőn ma hajnalban mínusz két fokot mértek. Napközben sem lesz több 10-11 foknál, az is inkább dél-nyugaton. Futó zápor bárhol előfordulhat.


A következő napokban a szél marad és eső is előfordulhat, ugyanakkor némi melegedés azért tapasztalható, hétvégén akár 17 fok is lehet.

 

A hidegfront miatt fejfájás, migrén, esetenként szédülés tapasztalható és ingadozhat a vérnyomás is. Az arra érzékenyeknél epilepsziás, illetve asztmás rohamok, továbbá reumatikus és ízületi fájdalmak jelentkezhetnek. Ráadásul a reakcióidő is megnőhet!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.