5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Minden kiderül: bírják-e még az ötven éves panelek

Minden kiderül: bírják-e még az ötven éves panelek
PZs
Szerző
PZs
Létrehozva2017. 09. 11. 18:57

Már túlélte az ötven évet: az elsõ budapesti panelházban jártunk Kelenföldön!

Magyarország negyede panellakásokban él, és ez még így is lesz néhány évtizedig. Bár eredetileg csak 50 évre tervezték a házgyári lakásokat, még ma is stabilan állnak. Van, aki nagyon szeret bennük élni, mások ideiglenes megoldásnak tekintik – de annyi biztos: a panelek még évtizedekig meghatározzák a magyar városok képét.

Fél évszázados az első budapesti panel

A %Ripost% megnézte az első fővárosi panelházat – és meglepődtünk!

Kiderült, hogy lakóinak többsége szeret ott élni, és 51 év után ma is remek közösség él ott. 1965-ben kezdték építeni és 1966 szeptemberében foglalhatták el az első lakók a 180 lakásos házat, ami a mai napig szilárdan áll az Etele út 15-25. szám alatt.

A lakónyilvántartást 1966 novemberében nyitották meg, és a listán már szerepelt Holló Józsefné, aki ma is a házban él.

"Ez akkor maga volt a csoda – mondja.  – Nem kellett fát vágni, hogy fűtsünk, volt vécé és fürdőszoba, világítás és meleg. Kényelmes volt a kertes ház dolgos hétköznapjai után. Én már sehová nem megyek innen!"– teszi hozzá a 80-as éveiben járó asszony, akinek gyermekei, unokái is itt nőttek föl.

Még több évtizedig lakható lesz

A középkorú Attila 12 éves volt, amikor a szüleivel beköltöztek. Õ már nem itt lakik, de ma is kötődik a házhoz: az irodáját rendezte be az egykori kétszobás lakásban.

"Fel kellett újítani az épületet, ami még legalább ugyanennyi időre élhetővé tette, most újabb 50 évet jósolnak neki" – mondja.

A házat megvizsgálták kívül-belül, mérnökök jártak utána, igaz-e a pletyka, miszerint a betontömbök illesztéseivel gond lehet, de végül kiderült, hogy rendbe tehető, így 2012-ben teljesen felújították.

"Amikor épült, akkor Kelenföld mocsaras terület volt, ezt ma már nehéz elképzelni. Tulajdonképpen egy kis falu épült itt fel. A panelház érdekessége, hogy Budapesten ekkor még nem volt házgyárban legyártott, elemekből összeszerelt építmény. Ezeknél az épületeknél alakult ki az összeszerelési technológia, ezek voltak az úgynevezett kiképző épületek" – mesélte Opiczer Pál, a ház egyik építője, aki sokáig maga is itt lakott.

Arról, hogy mit mondtak lapunknak a szakértők a panelek állapotáról, minden részletet elolvashatsz a Ripost napilap hétfői számából.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.