RETRO RÁDIÓ

Aljas trükkel próbálkoznak az autótolvajok

Aljas trükkel próbálkoznak az autótolvajok
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 09. 30. 13:15

Most már évek óta egyre kevesebb autót lopnak el Magyarországon, a tolvajok ezért egyre aljasabb trükkökhöz folyamodnak. Az új módszert nemrég kezdték el használni!

Idén is folytatódott a pozitív tendencia, kevesebb kocsit visznek el a tolvajok! Tíz éve hét és fél ezer, addig 2015-ben már csak 2400 gépkocsit tulajdonítottak el a rendőrség adatai szerint, 2016-ban már csak 1573 autót loptak el: a fővárosban 1195, míg vidéken 378 autót.
Idén még tovább javulhatnak az adatok, a Nemzetközi Autóvadász Egyesület szerint az idei év első 9 hónapjában feleannyi autó eltűnését jelentették be náluk, mint 2016-ban ebben az időszakban! Üröm az örömben, hogy megjelent egy új, aljas módszer is a piacon. Erről csak szűkszavúan beszélt az egyesület elnöke, nem akart tippet adni a piti tolvajoknak.

„Ezt még nem lehet széles körben nyilvánosságra hozni, ugyanis az is kedvet kaphatna a használatához, aki máshogy nem nagyon tud elvinni egy-egy modern, nagy értékű autót. Majd talán egy éve múlva beszélek róla”

– mondta Vezda László a vezess.hu-nak.

Az elnök annyit elárult: míg korábban népszerű volt a tolvajok között a jármű kulcsa által kibocsájtott rádiójelek blokkolása, az új trükk ennél sokkal aljasabb.

Hogy pontosan milyen módszert használnak a tolvajok, a %RIPOST% napilap szombati számából kiderül!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.