RETRO RÁDIÓ

Súlyos fertőzés végzett egy 20 éves fiúval a tóparti üdülőhelyen

Súlyos fertőzés végzett egy 20 éves fiúval a tóparti üdülőhelyen
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 08. 24. 15:16

Egyelõre megmagyarázhatatlan a tragédia, a közegészségügyi hivatal is vizsgálatot indított.

A Markíza televízió riportja alapján a Nový Èas számolt be a fiatal fiú esetéről, aki vasárnap este nem érezte jól magát, és már nem élte meg a másnapot. A srác a szenci Napfényes tavaknál működő egyik étkezdénél dolgozott. Kevéssel a halála előtt még a grill mellett állt, majd azzal távozott a szálláshelyére, hogy nem érzi jól magát.

Reggel már nem kelt fel. Hiába hívtak mentőt hozzá, már nem tudták megmenteni az életét.

A szlovák közegészségügyi hivatal is vizsgálatot indított az ügyben

- erősítette meg Zuzana Drobová szóvivő a Parameternek.

Mint mondta, a regionális kirendeltségük a kerületi riasztóközpontból kapott jelzést arra vonatkozóan, hogy fennáll a veszélye annak, hogy fertőzéses megbetegedésben hunyt el a fiatal.

Meningokokkusz-szepszisről lehet szó

Ez azt jelenti, hogy az agyhártyagyulladást okozó baktérium, a meningokokkusz vérmérgezést okoz, elzáródnak a hajszálerek, és megszűnik vagy romlik bizonyos szervek vérellátása. A hivatal a fiatal halálát követően azonnal olyan intézkedéseket foganatosított, amelyekkel megakadályozhatják a fertőzés terjedését.

Az elhunyt 20 éves fiú az árvai régióból származik, családján kívül megvizsgálták lakótársait is, az eredmények még nem ismertek.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.