Létrehozva: 2017.08.17.

Sorozatgyilkosra vadásznak Pest megyében, vérdíjat tűztek ki

Kegyetlen módon mérgezték meg a család kedvencét Pest megyében, Shirmann gazdája most már 800 ezer forintot ajánlott fel annak, aki megtalálja a tettest. Kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen eset a környéken, sõt, Budapesten is tizedelik az állatokat!

Órákon át szenvedett az a nyolcéves kutya, amelyiket a napokban mérgeztek meg Kistarcsán. A család kedvencével, Shirmannel olyan rizs és virsli végzett, amit fagyállóval itattak át. Véletlenről szó sincs: valaki gondosan elkészítette, majd bedobta a kertbe a halálos falatokat.

"Elvették, ami a családomé! Amióta megszülettek a gyerekeim, a legjobb társuk volt. Azóta zokognak, hogy elpusztult a kedvencük. Belegondolni is szörnyű, a kisfiunk szintén megehette volna a mérget, s akkor most ő lenne a sírban! Gyászolunk. Azt szeretnénk, hogy a gyilkos ne tehesse ezt meg több kutyával és állatszerető családdal! Bárki hall, gondol valakire, feltételezi, ki a tettes, szóljon, és ha a segítségével kapjuk el Shirmann gyilkosát, kifizetjük a felajánlott 800 ezer forintos nyomravezetői díjat"

– nyilatkozta a %RIPOST%-nak a kutya gazdája.

Nem ez az első eset, hogy vérdíjat tűznek ki az állatkínzókra. Ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, egymillió forintot is fizetett volna az a fiatal gazdi, akinek a kutyáját az 1-es villamosról lerúgták múlt szerdán, hogy megtalálja a kutyáját és vele együtt azt, aki elválasztotta a kedvencétől. Zoit a Népligetnél Dóra egyik utastársa rúgta le a járműről, a lány pedig utána lökte a tettest, ám mire ő is leszállt volna, becsukódott az ajtó, a tettes és Zoi is eltűnt.

A lány a nyomravezetői díj felajánlása után rejtélyes telefonhívást kapott: kutyája épségben van, közölte vele egy hang, kikötve várja a Népligetnél. Zoi végül igen, de sem a telefonáló, sem az állatkínzó nem lett meg.

Shirmann gazdája ennek ellenére bízik abban, hogy az általa felajánlott összeg hallatán megtudhatja, ki az, aki a kutyájukat megmérgezte.

Szöges virsli a kutyafuttatón

Kőbányán a kerületi Állatvédelmi Járőrszolgálat egyik munkatársa vette észre, hogy az Óhegy parkban levő nagy kutyafuttatóban egy férfi szögekkel átszúrt virslidarabokat dobál szét. Próbálta elkapni, ám a tettes elfutott.

„Egy 165-170 centi magas, vékony testalkatú, 18-20 év körüli, sötétbőrű férfi volt. Fekete hosszú ujjú kapucnis felsőt, fekete baseball sapkát, napszemüveget, szürke rövidnadrágot viselt. Állatbarátok, kutyasétáltatók, legyetek szívesek kimenni az Óhegy parki és a többi futtatóba, segíteni átfésülni a terepet”

– adta közre a kőbányai szolgálat.

Soroksáron az egyik kutyasétáltató vette észre, hogy az aszfaltra csirkelábak vannak kiszórva. Amikor közelebb ment, csak akkor látta meg, hogy a virslihez hasonlóan azok is szögekkel voltak átszúrva.

„Mindenki óvatosan és pórázzal sétáltassa a kutyáit. Valaki a kutyákat akarja megölni! Ma szedtem össze a Maros utca elejéről vagy hat ilyen csirkelábat, amiben szög volt”

– írta a hátborzongató fotóhoz Bea, aki a rendőrségnek is jelezte a történteket.

 

S hogy miket tehet a gazdi annak érdekében, hogy kedvenc négylábúja elkerülje a veszélyt? Tornóczky Anita állatvédő elmondja a csütörtöki %Ripost%-ban.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-