RETRO RÁDIÓ

Rendőrt gázoltak az autópályán, belehalt a sérüléseibe

Rendőrt gázoltak az autópályán, belehalt a sérüléseibe
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 08. 01. 15:00

Életét vesztette a rendõr, akit forgalomirányítás közben elgázolt egy autó hétfõn este.

"Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy kollégánk, Jozef Stefek főtörzszászlós a kórházban belehalt sérüléseibe" - közölte hivatalos Facebook-oldalán a szlovák rendőrség. A rendőrt korábban egy balesethez riasztották, amely a D2-es autópályán történt, Lozorno és Pozsony között. A főtörzszászlós éppen a forgalmat irányította a helyszínen, amikor elgázolta egy autó.

Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol életét már nem tudták megmenteni. A hatóság közlése szerint a rendőr minden szabályt betartva, irányította a forgalmat, rendőrautóján a fényjelzés be volt kapcsolva, és láthatósági mellényt is viselt. Egy pozsonyi rendszámú Opel Astra női sofőrje vélhetően nem fordított kellő figyelmet a vezetésre, és elgázolta a férfit, majd kocsijával a szalagkorlátnak ütközött. A gázoló sofőr alkoholtesztje negatív lett.

A 25 éves nő ellen emberölés miatt indult büntetőeljárás, a baleset pontos körülményeit még vizsgálják.

Jozef Stefek 1998 óta, majdnem húsz éve szolgált a rendőrség kötelékében, feleségét és fiát hagyta maga után, - írta a Parameter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.