RETRO RÁDIÓ

Megrázó bejelentés: a gödöllői Zsófi megmenekülhetett volna

Megrázó bejelentés: a gödöllői Zsófi megmenekülhetett volna
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 30. 22:15

A Zsófit halálra gázoló férfi ellen az eset után több mint egy évvel emeltek vádat.

Halált okozó közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki Gödöllőn elvette egy fiatal nő autóját tavaly júliusban. A férfi előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

A késő este járkált bódultan Gödöllő utcáin. Ekkor vette észre, hogy az autó járó motorral áll a kapubejárón. A kocsi tulajdonosa, Zsófi, kiszállt az autóból és a ház kapujához ment, hogy kinyissa. Ekkor szállt be a bódult férfi, aki elindult a kocsival, a fiatal nő viszont az ajtajába kapaszkodott. Az autó néhány méter után letért az úttestről, és belehajtott az árokba, ahol a jármű a bal oldalára borult, és Zsófit pedig maga alá temette.

A férfi tisztában volt azzal, hogy a fiatal nő a kocsi alá szorult, mégis hazament. A fiatal nő pedig a balesetben elszenvedett sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. Az ügyészség most közölte, hogy ha a nőről a kocsit leemelték volna, életét az azonnali segítségnyújtás megmenthette volna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.