RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes dolog derült ki a gödöllői Zsófi halálát okozó férfiről

Döbbenetes dolog derült ki a gödöllői Zsófi halálát okozó férfiről
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 08. 05. 08:30

Lezárult az egy évvel ezelõtti gödöllõi tragédia nyomozása, kiderült, hogy Sz. Lajos nem csak alkoholt fogyasztott!

Elkészült az igaz­ságügyi orvos szakértő véleménye is a tavalyi, gödöllői tragédia ügyében. A Blikk úgy tudja: bódult állapotban volt Sz. Lajos a bűncselekmény elkövetésekor, nyugtatót és amfetaminszármazékot mutattak ki a szervezetéből. Ám azt pontosan nem lehetett megállapítani, hogy a gyanúsított milyen mennyiségben és pontosan milyen fajta kábítószereket vett be a végezetes estén. Az egyetlen behatárolt szer egy vényköteles nyugtató volt.

Ügyfelem egyre türelmetlenebb, hiszen a bizonytalanságnál nincsen rosszabb

– közölte a lappal a gyanúsított védője.

"Véleményem szerint hiányos munkát végeztek a nyomozók. Például azt, hogy milyen körülmények között ült be az áldozat autójába védencem, senki nem tudja megmondani, hiszen egyetlen szemtanú sem volt ekkor még a helyszínen, a rendőrök egyedül Sz. Lajos beszámolójára támaszkodhatnak, amit azonban még közvetlen elfogása után, súlyosan bódult állapotban tett"

– közölte dr. Borsos József.

Az egész országot megrázta és felháborította a Gödöllőn még július 28-án történt tragédia. Ahogy a is beszámolt róla, a Turay Ida Színház fiatal munkatársa épp a házukhoz parkolt le késő éjszaka, amikor egy férfi a járó motorú autóval akart elhajtani. Zsófi minden erejével próbálta megmenteni és visszaszerezni a Hyundai-t, de a sofőr árokba borult vele, az autó pedig maga alá temette a 24 éves lányt, aki szörnyethalt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.