RETRO RÁDIÓ

Megrázó részletekre derült fény a Dunába fulladt gyerekekről

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 08. 15:15

A mentésükre sietõ búvár félelmetes dolgokat árult el a történtekrõl.

A két tinédzser múlt héten merült el Bátánál a Dunában. Társaik látták, ahogy elragadta őket az ár és bár rengeteg tűzoltó és búvár indult keresésükre, már csak holtan találták meg őket. A teol.hu beszélt a búvárral, aki részt vett a kutatásban.

"Ahol a fiatalok elmerültek, ott nyolc méter mély volt a Duna" – mondta Hortai Tamás, aki hat társával együtt kereste a 13 és 15 éves fiút. – "Sajnos ilyen esetekben nincs remény arra, hogy élve felhozzuk őket. Ha öt–nyolc percen belül megérkezne a segítség, talán maradandó károsodás nélkül túlélnék a bajba kerültek, de ilyenre még egyszer sem volt példa, amióta búvárként dolgozom" – tette hozzá.

A Gemenc Mentőcsoport búvárai a fiúk elmerülésétől számítva körülbelül ötven perc múlva értek a helyszínre, és csak órákkal később tudták felszínre hozni a két fiatalt. Hortai Tamás elmondta, a mostani tragikus esetnél a környéken horgászok is segíthettek volna, de miután a két fiatal azonnal elmerült, erre esélyük sem volt, hiába is eveztek volna perceken belül a helyszínre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.