RETRO RÁDIÓ

Gyermekeik szeme láttára csapott a villám a két magyar édesanyába

Gyermekeik szeme láttára csapott a villám a két magyar édesanyába
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 26. 06:00

Idén már a negyedik embert éri villámcsapás: ezúttal két nõre sújtott le a villám Csongrádon, a Körös-menti szabadstrandon.

Szerencsére sikerült megmenteni a két nőt. Mindketten kórházban vannak, állapotukról még nincs pontos információ.

Lapunk úgy tudja, F. Katalin és V. Mónika mindketten kétgyermekes édesanyák, gyermekeik is velük voltak a villámcsapás idején. Mónika van veszélyesebb állapotban - írta a keddi Ripost napilap.

A strandon rengetegen voltak a villámcsapások idején is, de a figyelmesebbek elhagyták a területet és védelembe húzódtak. A szemtanúk között

akad olyan, aki szerint hirtelen csapott le a vihar, és esély sem volt a menekülésre, mások szerint azonban voltak előjelei.

„Én, amikor láttam, hogy közeleg, húztunk el a gyerekkel a strandról. Utána kisütött a nap, és jót strandoltunk” – írja egy családanya. Többek szerint azonban hirtelen jött az égi áldás, egy másik szemtanú szintén érzett bizsergést végtagjaiban. „Én egy kis bizsergést éreztem az ujjam végében, a fiam a vádlijában. Valaki kiabált, hogy hívjanak mentőt, én a családommal a töltésre felfelé rohanva hívtam is őket. Mire felértem, már legalább 2-3 ember a segélyhívóval beszélt. Durva volt!

Odamentem a helyszínre, már javában ment az újraélesztés”

– írja egy férfi.

Megkérdeztük Varga Sándort, az Időkép meteorológusát, hogy idén gyakoribbak-e a szokásosnál a villámcsapások. Mint elmondta, nincs erre statisztika, bár az idei év bővelkedik az olyan típusú zivatarokban, amelyek villámcsapásokkal is járnak. Mint a %RIPOST% is megírta, május 25-én Bodajkon egy 8 éves kislányba csapott bele a villám, a gyermek meghalt. Júniusban Zuglóban egy sétáló nő mellett csapott le a villám, összeesett, mentőt kellett hívni hozzá.

Így előzzük meg a villámcsapást
A villámcsapás elektromos légköri kisülés, ami akár 100 ezer volt feszültséggel is érkezhet, így azonnal szívleálláshoz, halálhoz is vezethet. A szupercella típusú zivatarokban érdemes sürgősen fedett helyre húzódni, mert ilyenkor villámlások is jöhetnek.
- A víz vonzza és vezeti az áramot, vihar és villámlás idején érdemes elkerülni.
- Az autó utasterében biztonságban vagyunk, így viharban maradjunk a kocsiban!
- Csukjuk be otthon az ablakokat, és villámlás idején ne tartózkodjunk ablak közelében!
- A fém, az antennák és a villámhárító is vonzza a villámokat, ezeket kerüljük!
- Érdemes a magas pontokat, magányosan álló fákat is kerülni!
- Húzzuk ki az elektromos berendezéseket!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.