Hátborzongató dolgot rejtett a frissen vásárolt lakás Szolnokon
Árverezett lakást vett egy szolnoki férfi, ekkora zsákbamacskára azonban nem számított.
Egy mumifikálódott holttest fogadta a szolnoki Puskás Tivadar körúton lévő, elárverezett lakásba belépőket kedden délelőtt.
A meglepetés úgy érhette a vevőket, hogy csak a lakott ingatlanokat lehet előre megtekinteni az árverés során. Így a lakatlan, vagyis beköltözhető állapotú lakások, házak tartogathatnak némi meglepetést a vásárlóknak – írja a szoljon.hu.
A szomszédok a lapnak azt mondták, hogy a nappaliban, az ágyon fekve találták meg a szerencsétlenül járt embert.
A rendőrök még nem tudják, hogy ki az illető, de ha az, aki ott lakott, akkor egy ötven év körüli férfi lehet, aki nyolc-tíz éve költözhetett a lakásba.
A szomszédok elmondása szerint nem nagyon látták a férfit. Egyszer-kétszer találkoztak vele még miután beköltözött, de utána ritkán mutatkozott. Az ingatlanban már számos levél gyűlt össze az évek során,
a holttest már több éve heverhetett ott.
Az esetről a megyei rendőrségi sajtóreferens csak annyit nyilatkozott, hogy a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.