RETRO RÁDIÓ

Alvó gyermekei mellett támadt kalapáccsal feleségére a magyar férfi

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 06. 29. 17:45

Ezen kívül papírvágóval és konyhakéssel is nekiesett a feleségének a férfi, emberölési kísérlet a vád.

Aludt a feleség, amikor kalapáccsal rátámadt a férje, tavaly május 8-án este történt az eset. De a kalapács csak az egyik fegyver volt: amikor eltört a szerszám nyele, akkor papírvágó szikével, majd konyhakéssel támadt a menekülő asszonyra a férj, megvágta a nő arcát, torkát, mellkasát. Az asszony a szomszéd ajtajáig tudott menekülni, segítséget kért és összeesett. A férfi elmenekült, napokig bujkált, amíg elfogták a rendőrök.

Az emberölési kísérlet csak az egyik vád: a másik három rendbeli kiskorú veszélyeztetése, ugyanis amikor a támadás történt, otthon aludtak a gyerekeik.

A kicsik máskor is szem- és fültanúi voltak veszekedéseknek a szüleik között, akiknek az elmúlt néhány évben megromlott a viszonya. A Szombathelyi Törvényszék, dr. Varga Roland tanácsa csütörtökön kezdte meg az ügy tárgyalását, számolt be erről a Vas Népe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.