RETRO RÁDIÓ

Vérlázító, mit mondott a megerőszakolt 10 éves kislánynak a rendőr

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2017. 05. 11. 16:01

A borzalmas eset óta elõször nyilatkozott a bántalmazott kislány édesanyja. Döbbenetes részletek!

A nemzetközi sajtót is megrázta és a %RIPOST% is beszámolt róla, hogy május 3-án, Észak-Szlovákiában egy 35 éves férfi megerőszakolt egy templomból hazafelé tartó, 10 éves kislányt. Egy piros Skoda Fabia állt meg a lány mellett. A kocsi sofőrje felajánlotta neki, hogy hazaviszi, és bár a kicsi nem lakott messze, elfogadta az ajánlatot. A férfi azonban nem haza vitte őt, hanem egy félreeső parkolóban állt meg, és tapogatni kezdte áldozatát.

A kislány ellenállt, emiatt a gyanúsított többször megütötte őt, majd szexuálisan bántalmazta. Áldozatát ezután kirakta a kocsiból, és elhajtott a helyszínről

- közölte Jana Balogová rendőrségi szóvivő a Cas hírügynökséggel. 

A nyomozás során kiderült, hogy a 10 éves kislány azonnal hívta a 158-as segélyhívószámot, hogy értesítse az esetről a rendőrséget, ám a telefont kezelő ügyeletes zsaru nem hitt neki.

Ne viccelődj!

- mondta a kétségbeesett kislánynak a rendőr, majd bontotta a vonalat. Az ügyeletest emiatt később felelősségre vonták, ám büntetésének részleteiről nem tájékoztattak.

A 10 éves kislány támadóját 24 órán belül sikerült rendőrkézre keríteni. A 35 éves Marek - aki lengyel feleségével egy csecsemőkorú gyermeket nevel - vizsgálati fogságba került. Nemi erőszak miatt helyezik hamarosan vád alá, 7-től 15 évig tartó börtönbüntetésre számíthat.

Ismerőse támadta meg a lányt!

A borzalmas eset óta először nyilatkozott a szexuálisan bántalmazott kislány édesanyja a médiának. "Mindannyiunkat megrázott a dolog, nem tudok róla beszélni" – reagált az édesanya a Cas érdeklődésére, majd annyit elárult,

hogy ismeri a férfit, tudja, kiről van szó.

A kislányt jelenleg kórházban ápolják - sérülései nem súlyosak, de még mindig a szörnyű történések hatása alatt van, és nem szívesen kommunikál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.