RETRO RÁDIÓ

Nyugdíjazta magát 35 évesen, most boldogan él Szabolcs

Nyugdíjazta magát 35 évesen, most boldogan él Szabolcs
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 26. 17:30

Jól fizetõ állásai voltak Takács Szabolcsnak: sok vágyát be tudta teljesíteni, emellett jelentõs összeget spórolt, mégis elege lett ebbõl. Harmincöt évesen "nyugdíjazta" magát, azt csinál, amit akar, és még pénze is van. Megtudtuk, hogyan él fix munkahely nélkül is gondtalanul.

Takács Szabolcs tizenkét évig a pénzügyi szektorban dolgozott, de ennél szabadabb életre vágyott: a maga ura akart lenni. Egy évvel ezelőtt felmondott, és kijelentette: ő bizony nyugdíjas lesz!

Előtte 12 évig keményen dolgozott, és alacsonyabb színvonalon élt, mint amit megengedhetett volna magának. Amit összespórolt, azt befektette részvényekbe, ingatlanokba. Pénzügyes szabadúszóként elvállal egy-egy munkát, de csak amihez kedve van, besegít a családi vállalkozásukba, vagy jógát oktat.

Hogy mivel telnek Szabolcs napjai, miért tud spórolni azzal, hogy nincs fix munkahelye, és hogy hogyan fogadták ismerősei a döntését, a %Ripost% pénteki számából kiderül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.