RETRO RÁDIÓ

Ez a két tűzoltó a szörnyű helikopter-baleset áldozata

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2017. 05. 11. 10:01

Két tapasztalt, kitüntetett tûzoltó gyakorlat közben vesztette életét szerdán.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, szerdán lezuhant egy rendőrségi helikopter Eperjes mellett, a katasztrófában két tűzoltó veszítette életét. Egyikük Radoslav Lacko, aki 49 évesen hunyt el. 1992-től dolgozott tűzoltóként, 2002-től csapatvezetőként, egészen 2015-ig, amikor az Országos Tűzoltó-parancsnokság igazgatója a járási tűzoltóság vezetőjévé nevezte ki.

2005-ben kapta meg a tűzoltóság harmad-, 2012-ben pedig a másodfokú szolgálati érdemérmét. Aktívan közreműködött a tűzoltóság légi oltási moduljának telepítésében, illetve a tűzoltóság légi mentőszolgálatának fejlesztésében.

Társa, Peter Toïor 1974-ben született, 43 éves volt. 1999-től 2002-ig a Kisszebeni Járási Hivatal tűzvédelmi főosztályán dolgozott mint a tűzvédelmi egység tagja. Azt követően nyolc évig a Lipanyi tűzoltóságon tevékenykedett gépész-technikusként, 2010 és 2012 között már tűzoltóként és mentési specialistaként, 2012 november 1-től mostanáig pedig csapatparancsnokként ugyanitt.

A járási tűzoltóságnál folytatott munkájáért 2013-ban a tűzoltóság harmadfokú szolgálati érdemérmével tüntették ki. Társához hasonlóan a légi mentések és oltás fejlesztésén dolgozott, emellett a légi mentőszolgákat instruktora volt.

Az elhunytakról Zuzana Farkasová, az Országos Tűzoltó-parancsnokság szóvivője tájékoztatta a Parameter szlovák portált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.