RETRO RÁDIÓ

Borzalmas részletek a magyar házaspár brutális megöléséről

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2017. 05. 04. 10:30

Több késszúrással ölték meg az Ekecsen élõ Bélát és feleségét, a rendõrségi nyomozás még mindig tart.

Szerdán a %RIPOST% is beszámolt róla, a hogy a rendőrség őrizetbe vett egy nőt, aki állítólag a brutális ekecsi gyilkosság gyanúsítottja. A Parameter egy neve elhallgatását kérő forrása később azt mondta, hogy az asszonyt terhelő bizonyíték híján szabadon engedték. A szlovák Markíza TV viszont azt közölte, hogy a lehetséges elkövetőt már mintegy 48 órája tartják fogva, ám továbbra sem gyanúsították meg hivatalosan a brutális bűncselekmény elkövetésével.

A gyilkosság március 10-én történt az ekecsi Römbök utcában. A nyugdíjas Bélát és feleségét, Erikát otthonukban késelték halálra. A hozzájuk érkező postásnő fedezte fel, hogy valami baj lehet, majd a községi rendőrök nyitották ki az ajtót, és találták meg a holttesteket.

A helyi lapok rendőrségi forrásra hivatkozva azt közölték, hogy az asszonyt 56 késszúrással ölték meg, férjét pedig hárommal. Az indíték egyelőre ismeretlen.

A Markíza szerint a gyanúsítottat Dunaszerdahely környékén kapták el, a rendőrök pedig lefoglaltak egy autót is, amit a nő állítólag megpróbált eladni. A kocsiban vér- és cipőnyomokat találtak, a vérnyomok pedig egyeznek az áldozatok valamelyikének vérével. Ha valóban így van, elképzelhető, hogy a gyilkosnak a házban véres lett a cipője, amivel aztán beszállt az autójába.

A rendőrség a Markíza szerint kihallgatja a nő barátját is, aki megerősítheti vagy cáfolhatja, hogy a nő egyáltalán ott lehetett-e a gyilkosság helyszínén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.