RETRO RÁDIÓ

Nincs kiút: Újabb tinire csapott le a Kék Bálna, nyomoz a rendőrség

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2017. 04. 04. 16:50

Az öngyilkosságra buzdító kihívás hálójába került egy 13 éves diák. Még idõben sikerült megmenteni!

Az osztályfőnöknek gyanús lett a 13 éves diák viselkedése egy romániai általános iskolában, majd egy beszélgetés során kiderült, hogy a tini részt vesz a gyilkos internetes játékban.

Behálózták a gyereket, miután kíváncsiságból belépett a Kék Bálna játék oldalára, és felelnie kellett néhány kihívásra. Az osztályfőnöke figyelt fel arra, hogy megváltozott a magatartása

- magyarázta a romániai főtanfelügyelő, Gabriel Hartie.

A Magyar Szó szerint a diákot meg is fenyegették, erről értesítették a megyei rendőrséget is. A nyomozók jelenleg azonosítani próbálják a Kék Bálna játék mögött rejtőző személyeket. A diákot pszichológiai tanácsadásra küldték.

Mint ismert, az elmúlt hetekben több olyan eset is történt az országban, amelyet a hatóságok összefüggésbe hoznak a Kék Bálnával. A múlt hét második felében egy Galac megyei község iskolájának hét diákja felsebzett alkarral jelent meg az órákon, és az egyikük ezt azzal magyarázta, hogy csatlakoztak a játékhoz. A %RIPOST% március végén tárta fel, hogy két magyarországi fiatal öngyilkossága is köthető a Kék Bálna kihíváshoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.