RETRO RÁDIÓ

Hátborzongató hírek érkeztek a Belize-ben nyaraló magyarok haláláról

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 04. 10. 10:30

Hamarosan lezárhatják a nyomozást, de az azonosítás évekig is eltarthat...

A Bors információi szerint a felismerhetetlenségig összeégett házaspár hotelszobájából árulkodó bizonyíték került elő. Korábban úgy tűnt, hogy semmi sem maradt utánuk, de most kiderült, hogy a szobában volt egy Panamából származó hatósági irat, ami arról szól, hogy a nő 210 ezer dollárt (63 millió forintot)  akart az országba csempészni.

A belize-i hatóságok úgy tudják, hogy a férfi afrikai, bissau-guineai diplomataútlevelet szerzett magának. Azzal bármit szállíthatott, szabadon járhatott át a határokon, és később is jól jöhetett volna, hiszen diplomáciai mentességre is hivatkozhatott. Az nem derült ki, hogy az útlevélhez milyen úton jutott a férfi, de nem is vizsgálják.

A lap korábban arról is írt, hogy a megégett pár kecskeméti lehetett. Egy bizonyos O. Gy. ellen pedig jelenleg is csalás miatt folyik eljárás Kecskeméten. A férfit február óta senki nem tudja elérni.

A magyar házaspár márciusban veszítette életét Placencia közelében. A férfira és nőre a közép-amerikai Belize-ben található városka egyik autóútja mellett találtak rá. Mindketten egy kiégett Ford kisteherautóban ültek. A rendőrség gyilkossági ügyben nyomoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.