Létrehozva: 2017.03.21.

Vallottak titkos életükről: így élnek a magyar luxusprostik

A luxusprostituáltak mindig vidámnak és elégedettnek tûnnek, ám fényûzõ életükért igen nagy árat kell fizetniük.

Szerző Ripost

Az úgynevezett sugar ­babyk mindig kifogástalanul néznek ki, de a környezetüknek általában fogalmuk sincs arról, hogy miből élnek.

A 24 éves Lea Pozsonyban született, és már kiskora óta egy izgalmasabb, szebb életről álmodozott, ahol a tömegközlekedés helyett inkább luxusautóval jár.

"Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, talán azért, mert sosem ismertem aput. Nekem már a gimiben sem az osztálytársaim jöttek be, és csak azokra tudtam felnézni, akik sikeresek a szakmájukban és sokat keresnek" – mesélte Lea a Blikknek.

Egy barátnője segítette hozzá az új "álláshoz". Lea a szüleinek és a testvérei­nek nem merte elmondani, hogy mibe vág bele, de úgy döntött, sugar baby lesz.

"Persze rengeteg kiadással is járt a dolog, folyamatosan kozmetikushoz meg fodrászhoz kellett járnom, mert itt a tökéletes külső az alap. Persze megérte, hiszen bejártam a világot. Voltam a Maldív-szigeteken, Dominikán, sőt még Ausztráliában is, ezekért az utakért és a páratlan bánásmódért pedig egy krajcárt sem fizettem soha életemben."

Lea nem prostituáltként tekint magára. Szerinte ez egy életforma, amelyben maximális őszinteség van a felek között, akik mindenképpen jól járnak.

"Egy éve költöztem Angliába, éppen az egyik férfi ­miatt. Egy ideje nem is találkozom mással. Szóval mindenki gondolhat, amit akar, én boldog vagyok" - mondta Lea mosolyogva.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Tárgyal a kínai elnök a háborúpárti Macronnal + videó

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Több mint másfél millióan mentek el Madonna ingyenes riói koncertjére

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-