RETRO RÁDIÓ

Kifizeti a rendőrfőkapitány a lányát kezelésre szállító apa bírságát

Kifizeti a rendőrfőkapitány a lányát kezelésre szállító apa bírságát
A.Z.
Szerző
A.Z.
Létrehozva2017. 01. 28. 10:04

Rendhagyó felhívás közzétételére szánta magát a budapesti fõkapitány - kezdi közleményét a rendõrség honlapján.

Az alaphír szerint egy Budapesttől 180 kilométerre található községből 2017. január 25-én Budapestre utazott egy házaspár négyéves, leukémiás kislányával a gyerek soros kezelésére. A család Opel Astrája környezetvédelmi osztályba sorolása miatt a szmogriadó alatt nem közlekedhetett volna Budapesten. Amikor az apa a járművel – egyedül – hazafelé tartott, leintették a rendőrök. A férfi állítása szerint hiába mondta az intézkedő rendőröknek, hogy „… előjegyzett orvosi kezelésre érkezett a gyerekével, aminek a dokumentumai ott vannak az ülésén, a hatóságot ez nem érdekelte, a dokumentumokat megnézni sem voltak hajlandóak, és 15 ezer forintos büntetést róttak ki rá…”.

A történetet a gyerek édesanyjának egy ismerőse adta közre. Nem közölte, egyetlen oknyomozó újságíró nem derítette fel, pontosan mikor, hol, kivel szemben, és miért intézkedtek munkatársaim. Nincs lehetőségem megismerni a másik fél, a rendőr változatát, pedig nagyon szeretném.

Én nem ilyen hozzáállást várok el munkatársaimtól. Hiszem, vallom, hirdetem: szmogriadó ide vagy oda, környezetvédelmi osztályba sorolás miatt Budapest egyetlen rendőre nem sújt pénzbírsággal egy olyan édesapát, aki kezelésre szállította beteg kislányát. A rendőr ilyenkor nem bírságol, figyelmeztet.

Három napja töprengek, mit tehet egy ilyen helyzetben a budapesti főkapitány. Röviden és tömören, semmit. Bucsek Gábor azonban igen: kész vagyok saját pénzemből kifizetni a kirótt bírságot, ha és amennyiben meggyőződhetem arról, hogy mindez az ismerős beszámolója szerint történt.

Várom a bírságolt jelentkezését!

Bucsek Gábor vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya

(titkársági telefonszám: 061 443 5367)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.