Ezt mondta az elítélt László, miután megmentette a korcsolyázó életét

P. László a 24.hu-nak részletesen elmesélte, hogy mi játszódott le benne szombaton a tónál.

Higgye el, nem vagyok hős. Mondtam a barátaimnak, az újságíróknak is, hogy ne is erőltessék ezt. Más ugyanezt tette volna. Ott voltam, döntöttem, és szerencsére jól alakultak a dolgok

– mondta szerényen az a P. László, aki szombat délelőtt 10 órakor hat kutyával indult sétálni tóparti otthonából. A kapun kilépve szinte azonnal azt látta, hogy a tó közepén egy korcsolyázó éppen a vesztébe suhan. A férfi ugyanis olyan terület felé haladt, ahol pár nappal előtte jégnek még nyoma sem volt.

"Mint az őrült, fütyültem, kiabáltam, hogy álljon meg, ne menjen tovább, mert be fog szakadni a jég. Pár mondat után feladtam, mert világos volt, hogy nem hall engem. A partról azonban egyértelmű volt, hogy a vesztébe rohan. Álltam a házunk előtt, és nagyjából öt másodperc alatt összeraktam, hogy mit kell tennem: bekiabálni a páromnak, hogy hívja a tűzoltókat és a mentőket, és szólni az ezermester szomszédnak a létra miatt. Ahogy ezt végiggondoltam, a korcsolyázó hirtelen elmerült a vízben, teljesen el is tűnt"

– mesélte László, aki azonnal szólt párjának, hogy hívjon segítséget, majd átrohant a két házzal mellette lakó szomszédjához, aki két falétrát és egy 8-10 méteres szíjat nyomott a kezébe.

Jobb és bal kezében egy-egy létrával indult a baleset helyszíne felé, ott a jégre fektette a létrákat, előrefelé tolta őket, ő pedig térden csúszott a korcsolyázó felé.

"Közben folyamatosan kiabálva tartottam vele a kapcsolatot, hogy az eszméletét ne veszítse el. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, ne pánikoljon, elindultam, kihúzom, de tartalékolja az energiáját. Amikor odaértem, akkor láttam ki az: a kisfiam testneveléstanára"

– emlékezett vissza P. László.

A 49 éves férfi két évet volt előzetesben, egy évet pedig a Budapesti Fegyház és Börtönben töltött költségvetési csalás miatt. Kisfia tehetséges kosárlabdázó, tanára nem csak a sportban támogatta, édesapja távollétében vigyázott is rá. Mint mondta:

"Amíg én börtönben voltam, ő nem csak az edzője volt. Úgy viselte gondját, mintha a pótapja lett volna. A kisfiam kitűnő tanuló, kimagasló sportoló, a tanár úr volt az edzője, sokat köszönhetünk neki. Mindig hálás voltam neki, ezerszer elgondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne ezt a rengeteg jóságot meghálálni."

P. László nem próbál ködösíteni, bagatellizálni: csalásért ítélték el, tettét azonban megbánta.