RETRO RÁDIÓ

Ezt mondta az elítélt László, miután megmentette a korcsolyázó életét

Ezt mondta az elítélt László, miután megmentette a korcsolyázó életét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 01. 09. 20:19

P. László kutyasétáltatás közben látta meg, hogy egy korcsolyázó alatt beszakadt a Deseda-tó jege. A férfi késõbb jött rá, ismeri a bajba került férfit...

P. László a 24.hu-nak részletesen elmesélte, hogy mi játszódott le benne szombaton a tónál.

Higgye el, nem vagyok hős. Mondtam a barátaimnak, az újságíróknak is, hogy ne is erőltessék ezt. Más ugyanezt tette volna. Ott voltam, döntöttem, és szerencsére jól alakultak a dolgok

– mondta szerényen az a P. László, aki szombat délelőtt 10 órakor hat kutyával indult sétálni tóparti otthonából. A kapun kilépve szinte azonnal azt látta, hogy a tó közepén egy korcsolyázó éppen a vesztébe suhan. A férfi ugyanis olyan terület felé haladt, ahol pár nappal előtte jégnek még nyoma sem volt.

"Mint az őrült, fütyültem, kiabáltam, hogy álljon meg, ne menjen tovább, mert be fog szakadni a jég. Pár mondat után feladtam, mert világos volt, hogy nem hall engem. A partról azonban egyértelmű volt, hogy a vesztébe rohan. Álltam a házunk előtt, és nagyjából öt másodperc alatt összeraktam, hogy mit kell tennem: bekiabálni a páromnak, hogy hívja a tűzoltókat és a mentőket, és szólni az ezermester szomszédnak a létra miatt. Ahogy ezt végiggondoltam, a korcsolyázó hirtelen elmerült a vízben, teljesen el is tűnt"

– mesélte László, aki azonnal szólt párjának, hogy hívjon segítséget, majd átrohant a két házzal mellette lakó szomszédjához, aki két falétrát és egy 8-10 méteres szíjat nyomott a kezébe.

Jobb és bal kezében egy-egy létrával indult a baleset helyszíne felé, ott a jégre fektette a létrákat, előrefelé tolta őket, ő pedig térden csúszott a korcsolyázó felé.

"Közben folyamatosan kiabálva tartottam vele a kapcsolatot, hogy az eszméletét ne veszítse el. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, ne pánikoljon, elindultam, kihúzom, de tartalékolja az energiáját. Amikor odaértem, akkor láttam ki az: a kisfiam testneveléstanára"

– emlékezett vissza P. László.

A 49 éves férfi két évet volt előzetesben, egy évet pedig a Budapesti Fegyház és Börtönben töltött költségvetési csalás miatt. Kisfia tehetséges kosárlabdázó, tanára nem csak a sportban támogatta, édesapja távollétében vigyázott is rá. Mint mondta:

"Amíg én börtönben voltam, ő nem csak az edzője volt. Úgy viselte gondját, mintha a pótapja lett volna. A kisfiam kitűnő tanuló, kimagasló sportoló, a tanár úr volt az edzője, sokat köszönhetünk neki. Mindig hálás voltam neki, ezerszer elgondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne ezt a rengeteg jóságot meghálálni."

P. László nem próbál ködösíteni, bagatellizálni: csalásért ítélték el, tettét azonban megbánta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.