Létrehozva: 2016.12.09.

Fordulat a fél Magyarországot megríkató Alex ügyében

Végigsöpört az egész interneten Alex, egy kisfiú megható levele, melyben olyasmiket kért a családjának, ami nekünk természetes. Csak fûtésre, élelemre és arra vágyik, hogy az osztálytársai ne csúfolják szegénysége miatt.

Az azóta eltelt időben, ha nem is változott meg, de valamelyest jobbra fordult Alex és családja sorsa, hiszen felfoghatatlan mennyiségű felajánlást kaptak szinte órák alatt. Üröm az örömben, hogy a településen, ahol a család él, felbolydultak az irigyek, és állítólag néhányan a házuk kapujából kiabálnak befelé, és mindennek lehordják őket, amiért segítséget kapnak.

Íme Alex levele:

A %RIPOST% megkereste a hölgyet, aki évek óta ismeri és támogatja a valaha jobb napokat látott családot.

„Kedves Támogató! Alex levele megrázó volt. Sokan fizikailag is beleremegtek és sokkal, de sokkal többen jeleztétek, hogy segítenének a kisfiún és családján, mint amire valaha is gondolhattunk. (Mindezt úgy, hogy sosem volt szándékunkban a gyűjtést nyilvánossá tenni, a Családot eddig kizárólag baráti körben támogattuk.) A szeretet megmutatta az utat, és most az a dolgunk, hogy ezzel a hatalmas lehetőséggel segítsünk a családnak tartósan is megváltoztatni életét, tágítani lehetőségeit. Élni fogunk az általatok adott lehetőséggel. A tárgyi adományokat eljuttatjuk a családnak. A címüket, elérhetőségüket nem adhatjuk meg az édesanya határozott kérésére, de dokumentálni fogjuk, amikor megkapják az adományokat.

Azt kérjük, hogy csomagokat, ajándékot, Legót stb. 2016. december 19-ig, naponta 9-16h között az alábbi címre juttassátok el: Bruckner Zoltán, Primus Capital Zrt., 1012 Budapest, Márvány utca 16. Mi pedig ígérjük Felétek, hogy megoldjuk a gyűjtést és az elszállítást a családhoz karácsony előtt. Pénzbeli segítség: A családsegítéssel foglalkozó és a Manó Óvodát működtető Ampók Alapítvány vállalta, hogy a pénzbeli támogatásaitokat fogadja és Alex és családja számára folyósítja. Az AMPÓK ALAPÍTVÁNY A KISGYERMEKEKET NEVELÕ CSALÁDOK LELKI EGÉSZSÉGÉÉRT (elég azt írni, hogy “Ampók Alapítvány”) számlaszámára várjuk, 1141 Bazsarózsa u. 64. Adószám 18114696-1-41, OTP 11701004-20215299-00000000. Megjegyzésbe kérem, írjátok oda: Alex Szeretnénk tartani Veletek a kapcsolatot. Elindítunk egy közhasznú Egyesületet, amely direktben fogja támogatni az Alexhez hasonló családokat, nem csak anyagiakkal, hanem személyes tanácsadással, mentorálással, emberi kapcsolatépítéssel és családsegítő szervezetek bevonásával. Célunk, hogy csökkentsük, illetve megszüntessük a mélyszegénységgel és képzetlenséggel járó kilátástalanságot. Figyelmeteket köszönöm, és remélem, hogy beszélünk, találkozunk még a jövőben ezen munkánk kapcsán is. Tisztelettel és üdvözlettel, Bruckner Zoltán és Madarász Éva

- írta kérdésünkre az asszony, aki jól ismeri Alexet és családját.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Tárgyal a kínai elnök a háborúpárti Macronnal + videó

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Több mint másfél millióan mentek el Madonna ingyenes riói koncertjére

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-