Kiderült, honnan volt annyi pénze a Zuglóban bekokainozva gázoló nőnek
Egy neves étteremlánc arca az a fiatal nõ, aki a gyanú szerint drogosan gázolt halálra egy idõs bácsit Zuglóban.
Halálra gázolt egy idős férfit, majd elhajtott a helyszínről egy fiatal nő Zuglóban. Az eset november 7-én történt, a sofőrt még aznap elfogták a rendőrök. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a gyanúsított egy neves étteremlánc tulajdonosa és arca egyben, a Facebook-adatlapja szerint szeret fényűzően élni, sokak szerint az üzleteiből volt annyi pénze.
![]()
A mezőkövesdi nő luxusélete állítólag csak a látszat volt: a Bors információi szerint hitelekből, családi kölcsönökből élt.
Mindenki azt hiszi, az egész étteremlánc az övé. Ez nem igaz. Az ötlet valóban az övé volt, de mára egyetlen üzlete maradt, aminek alapításában a nagyapja segített. De az is hónapok óta bezárt, átalakításra hivatkozva. Én úgy tudom, nem tudta kifizetni a bérleti díjat
– mondta az éttermek egy neve elhallgatását kérő munkatársa a lapnak.
![]()
A tragédia őt és kollégáit is megdöbbentette, de szeretnék, ha a sajtó nem mosná össze őket az üggyel. Volt olyan dolgozó, aki úgy tudta, a nő életmódja miatt sok üzleti partner fontolgatta, hogy felhagynak a közös munkával.