RETRO RÁDIÓ

Egyenruhásokhoz rohant segítségért a pétfürdői szatír anyja

Egyenruhásokhoz rohant segítségért a pétfürdői szatír anyja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 11. 08. 16:51

Nemcsak a község fiatal lányai és azok szülei aggódnak a magát mutogató fiatalember miatt, hanem édesanyja is. Mégis, egyelõre mindenki tehetetlen az ügyben.

Magamutogató szatír zaklatja a pétfürdői fiatal lányokat. A község lakosai szinte mindannyian tudják, hogy ki a tettes, mégis tehetetlenek. Rajtakapni ugyanis még nem sikerült a zaklatót, a tényleges tettenérésig pedig mind a polgárőröknek, mind a hatóságoknak meg van kötve a kezük.

Pedig már több pétfürdői kislány is "áldozatul esett", igaz, ahogy az egyik helyi fogalmaz, az őrült fiatal eddig még csak a mutogatásig jutott.

"Egyelőre komolyabb dolog, például

nemi erőszak még nem történt, de félünk tőle mi is"

– mondta  %RIPOST%-nak Baranyai Ferenc, a Pétfürdői Polgárőrök egyik csoportvezetője. A férfi és társai folyamatosan készenlétben vannak, amint riasztást kapnak, máris ugranak.

– Eddig még nem sikerült tetten érnünk, olyan, mintha a szatíroknak lenne egy hatodik érzékük, ha közeledünk, rögtön eltűnnek – mondja elkeseredetten Baranyai. Õ is tudja, kiről van szó, sőt a napokban még a szatír édesanyjával is beszélt.

Felkeresett az anyja, megkérdezte, mit tanácsolok neki, mit tegyen a fiával?

Mi mást mondhattam volna neki, minthogy beszélgessen el vele? De nem bízom benne, hogy ennek lesz haszna. Többen azt pletykálják, hogy szipuzik is a srác, ebből akad a legtöbb gondja.


A polgárőr ráadásul azt mondja, a jelenlegi információik alapján két szatír is garázdálkodik Pétfürdőn, ők egymástól függetlenül "dolgoznak".

A helyi iskola egyik takarítónője látott egy nagydarab srácot is, aki az iskolába leskelődött be. Erről is kaptunk riasztást, s mentünk is azonnal, de mire odaértünk már se híre-se hamva nem volt – mondja a polgárőr, aki szerint az összes pétfürdői anyuka tud már a veszélyről: egyrészt a gyerekek is beszámoltak otthon a futótűzként terjedő hírről, másrészt a polgárőrök is igyekeznek mindenkit tájékoztatni.

A legtöbb helyi persze úgy véli, legjobb lenne, ha nem várnának arra, hogy hivatalosan rendeződjön az ügy, sokak szerint egy nagy verés biztosan észhez térítené a fiatalembert, és talán nem mutogatna többet.

Nyílt titok, hogy kiről van szó, de valahogy senki nem indult még el, hogy jól elverje.

A végén még valamelyik felháborodott édesapa kerülne a rácsok mögé önbíráskodás miatt, hiába tudja mindenki, hogy mik történnek – mondta az egyik helyi, aki szerint így inkább megvárják, amíg hivatalosan születik valami megoldás, addig pedig igyekeznek kísérgetni a gyerekeket, nehogy valami bántódásuk essen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.