Vallott a szabadulásra váró magyar sorozatgyilkos: durva, amit mondott
Csalódott, hogy nem engedték szabadon, de kibír még pár évet a börtönben Bene László.
A hírhedt Donászi-Bene bűnözőpáros életfogytiglani börtönre ítélt, életben maradt tagját végül nem engedték szabadon. A férfi már nagyon felkészült rá, ám azt mondja, pár évet kibír még a börtönben. Bene László, aki több embert hidegvérrel meggyilkolt, fegyverrel a kezében szeretne meghalni, szerinte ő nem veszélyes a társadalomra.
– Már nagyon felkészültem rá, hogy szabadulok – mondta Bene, aki fél éve emészti, hogy a másodfokú bíróság márciusban elutasította feltételes szabadlábra helyezési kérelmét. Bene és társa megtámadtak egy pénzt szállító taxit, a férfi kétszer lőtt szemből az épp felé rohanó, menekülni próbáló taxisra.
– Kettőt is kell lőni. Egy nem fogja megállítani. Ha csak egyet lövök, jön tovább – mondta döbbenetes közönnyel a Blikknek a férfi
– Nagyon nehéz szemből úgy meglőni egy embert, hogy meghaljon. El lehet vérezni, persze. Szegény taxisofőrnek másfél liter vér volt a tüdejében, de gyorsan beavatkoztak, megmentették.
Bene Petőfihez hasonló halált szán magának. Úgy fogalmazott: – „Csatában essem el.” Fegyveresen, ez lenne a hozzám méltó!
Véleménye szerint egyébként őt nyugodtan vissza lehet engedni a társadalomba, nem ártana senkinek.
Bene Lászlót és Donászi Aladárt 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítélték el. 1999-ig Magyarországon nem volt tényleges életfogytiglani büntetés. Így a férfi, húsz évvel elfogása után kérhette a szabadlábra helyezését. Március 1-jén a bíróság – nem jogerősen – úgy döntött, hogy kiengedi Benét a börtönből, másodfokon azonban elutasították a kérelmét. Donászi Aladár 2001-ben a börtönben öngyilkos lett, felvágta az ereit.