tóth gabi
Az elátkozott filmsorozatban ezúttal egy magyar tehetség mutatja meg magát, ám õt sem kerülte el a balszerencse: lába kis híján tönkrement a forgatás elõtt.
A Slovakia Ring célegyenesébe érkezett a magyar erőművész Sinka Zsolt, alias Popey, aki közelmúltban szerzett térdsérülése után október 7-én itt forgatja a Halálosabb Iramban 8 promóvideóját.
Mint arról korábban beszámoltunk: Vin Diesel nemcsak egyik jó barátja a magyar izomkolosszusnak, hanem kollégája is: hamarosan együtt szerepelnek majd a hatalmas őrületet kiváltó sikerfilm legújabb, nyolcadik részében.
– Ma éppen pihenőnapot tartottam, így volt időm eljönni, hogy lélekben felkészüljek az újabb forgatásra. Most csak terepszemlére jöttem, de szerdán ismét visszatérek és maradok is a forgatás végéig – árulta el Popey, hozzátéve: a pénteken kilátogatók biztosan hatalmas élménnyel térnek majd haza.
A versenyhangulatot fogjuk megidézni, az pedig mindig izgalmas
– tette hozzá sejtelmesen. Filmbéli szereplése a közelmúltban veszélybe került, Zsolt térdszalagja ugyanis egyik szabadedzésén egy szerencsétlen lépés miatt elszakadt. – Az orvosok szerint nagy kockázatot vállalok. Még nem gyógyult meg teljesen a térdem, de Hódmezővásárhelyen találtam egy nagyon jó edzőtermet, a Kriko Gym-et, így 75 százalékos lábbal is 150 százalékos teljesítményt nyújtok majd a vásznon – nevetett az erőművész, aki október 30-án repül a tengerentúlra, ahol Vin Diesel társaságában fitogtatja majd erejét.