RETRO RÁDIÓ

Meglepő titok derült ki a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjáról

Meglepő titok derült ki a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjáról
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 10. 21. 20:10

Venezuelába szöktette két gyermekét a feltételezett merénylõ édesapja, még a 2000-es évek elején. Akkor nemzetközi körözést is kiadtak ellenük.

Döbbenetes titokra derült fény a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjáról. A Lokál információi szerint még 7 éves korában a húgával együtt az édesapjuk Dél-Amerikába, azon belül is Venezuelába szöktette őket. Akkor nemzetközi körözést is kiadtak ellenük. A lap úgy tudja, hogy az apa azután döntött amellett, hogy a gyerekekkel együtt egy másik kontinensre menekül, hogy

nem tudott megegyezni a gyerekek felügyeleti jogáról a kicsik anyjával.

Évekig éltek Venezuelában, hazatérve a Zala megyei Karmacson telepedtek le, ahol a családfő egy rövid ideig polgármester is volt. Feltehetően a fiúgyermeket viselte meg jobban az ide-oda költözés, erre utal legalábbis, hogy míg

a környezete magába forduló, zárkózott embernek ismeri a robbantás gyanúsítottját,

addig fiatal húga egy jó nevű egyetem hallgatója.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a merénylet gyanúsítottját, aki nem volt hajlandó vallomást tenni; meg sem szólalt a több mint két órás tárgyaláson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.