Létrehozva: 2016.10.08.

Felfüggesztik a Népszabadság kiadását

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történõ kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni".

Szerző A.Z.

A Mediaworks tájékoztatása szerint az érintett területekhez rendelt munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig időlegesen felfüggesztik. Az előfizetőknek a Népszabadság helyett más kiadványukat, illetve az előfizetésből a felfüggesztés idejére eső rész visszafizetését ajánlja fel a kiadó.

A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

Kiemelték, a kiadó arra összpontosít, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a Népszabadságnak, ennek érdekében pedig konzultációt kezdeményeznek az érintettekkel.

Szerző A.Z.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-