5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Újabb részletek a légi balesetről: elkerülhetetlen volt az ütközés

BE
Szerző
BE
Létrehozva2016. 09. 19. 13:00

A gépek pilótái más-más frekvencián kommunikálhattak. A vizsgálat hónapokig is eltarthat, hiszen egyik gépen sem volt feketedoboz.

Nagyjából 200 km/h sebességgel haladhatott mindkét gép. A gödöllői reptéren nem volt légi irányítás.

Ez derült ki az M1-nek nyilatkozó pilótaoktató szavaiból. A szerencsétlenségben négy ember, köztük egy gyerek halt meg, miután a levegőben összeütköztek a gépek.

Merka Géza elmondta: a Cessna kisgép, amelyből pár perccel korábban ejtőernyősök ugrottak ki, süllyedni kezdett, hogy leszálljon, míg a másik kisrepülő épp akkor szállt fel. Mivel a két irány egymással ellentétes volt, a két gép szembement egymással.

A szakértő szavaiból az is kiderült: a gödöllői repülőtéren nem volt légi irányítás. Ez csak az ellenőrzött légterekben van, a gödöllői légtér azonban nem ilyen. Ott csak tájékoztató szolgálat működik – magyarázta a szakember az M1 műsorában.

Mivel az ejtőernyős gép olyan magasság felé repült, ami már ellenőrzöttnek minősül, elképzelhető, hogy másik rádiófrekvenciát használt a pilóta. Ezért a földi tájékoztató szolgálat nem tudta a gépet tájékoztatni a kisgép felszállásáról. A sétarepülő a gödöllői frekvencián volt, ráadásul a nappal szembe szállt fel, így nem biztos, hogy pilótája észrevette a szemből érkező gépet.

A roncsok összegyűjtése több napig is eltarthat. A tragédia miatt felfüggesztették a gödöllői repülőtér üzembentartási engedélyét. Ezeknél a gépeknél nincs feketedoboz, így a vizsgálatot a kommunikációról készült hangfelvételek segítik majd.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.