RETRO RÁDIÓ

Marhapörkölttel várja haza szerelme a kegyetlen magyar sorozatgyilkost

Marhapörkölttel várja haza szerelme a kegyetlen magyar sorozatgyilkost
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 09. 13. 08:45

A kilencvenes évek legkeresettebb mészárosa mellett még mindig kiáll a kedvese, nem hiszi el, hogy gyilkolt volna.

Szinte hihetetlen, de egykori kedvese jó szívvel várja haza a kilencvenes évek egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosát, Bene Lászlót.

A skálás gyilkosként elhíresült férfi nyolc évig volt együtt a neve elhallgatását kérő asszonnyal, aki a mai napig nem hiszi el, hogy párja képes volt ölni.

Imádta az édesanyját, aki szintén tanárnő volt. Talán éppen ezért mondta azt az első találkozásunk során, hogy tanárnő lesz majd a felesége, aki egy gyereket szül neki.

Nekem akkor már volt három, mégis engem választott. Hozzám költözött, de nem házasodtunk össze. Én trafikos voltam, ő pedig a Csepel autógyárban kazánfűtőként dolgozott. Néha vitatkoztunk, de hangos szó soha nem esett köztünk. Csak azért morgolódott, ha nem főztem, sütöttem neki mindennap" - idézte fel az emlékeit a Lokálnak, és elmondta, Bene segítőkész, jó ember volt, aki ugyanolyan szívesen levágta a füvet, mint ahogy örömmel cipekedett a szomszéd néni helyett.

Az asszony még mindig tisztán emlékszik, miket kellett átélnie, miután Bene Lászlót elkapták a kommandósok, és bár ezek után az ő élete is tönkrement, hazavárja egykori szerelmét.

A kedvenceivel, húslevessel, marhapörkölttel és nokedlival várom. Ha pedig nem lesz hol laknia, befogadom addig, amíg nem talál magának lakást.

Arról a nő szerint szó sem lehet, hogy továbbra is egy párt alkossanak, az viszont biztos, hogy bármikor, bármiben segítene régi kedvesén. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.