RETRO RÁDIÓ

Lelőtték a magyar pilóta gépét Szudánban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 09. 13. 08:00

Csak a szerencsének köszönheti az életét a pilóta...

Czingáli Tibor magyar vadászpilóta a dél-szudáni kormány megbízásából ült egy Albatros botkormánya mögé, hogy felvegye a harcot az országban dúló lázadók ellen. A küldetés egyszerű volt: behatolni az ellenség területére, majd a gépre szerelt füstgenerátorral megjelölni a hátrébb várakozó harci helikoptereknek az ellenség pozícióját.

"Felszállás után nagyjából 700 kilométer/órás sebességgel közelítettük meg a lázadók által uralt területeket, majd ereszkedni kezdtünk, és körülbelül tízméteres magasságban elhúztunk a fejük felett" – mondta a Blikknek a magyar vadászpilóta, aki saját elmondása szerint elkövetett egy majdnem végzetes hibát: visszarepült ugyanarra a területre, ami fölött már egyszer átrepült.

"Rutinos pilóta vagyok, mégis hibáztam. Ahogy ráfordultam a célra, újra megközelítettem a lázadók területét, és a gépet találat érte.

Amikor az ember egy ilyen eset után számvetést tart, a nyers eredmény magáért beszél: centiken múlott az életem.

Ha a légvédelmi fegyverből leadott lövés kicsit odébb megy, már nem élek. Ha az üzemanyag-póttartály, amit eltaláltak, tele van, szintén nem vagyok már életben. Szerencsére visszaúton voltam, ezért üresek voltak a tartályok, így a lőszer egysze­rűen átütötte a fémszerkezetet, majd a túloldalon távozott" – mondta Tibor.

Az Afrikai Unió tavaly tette közzé jelentését a dél-szudáni polgárháborúról, amelynek brutalitását a ruandai eseményekhez hasonlította. A polgárháború 2013-ban tört ki az akkor még csak kétéves Dél-Szudánban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.