RETRO RÁDIÓ

Búcsúszexnek minősítette a nemi erőszakot a galántai intézet vezetője

Búcsúszexnek minősítette a nemi erőszakot a galántai intézet vezetője
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 09. 15. 10:30

Bûncselekmény hiányában zárták le a régi nyomozásokat a galántai javítóintézetnél, a rendõrség most közölt állásfoglalást a korábban kirobbant botránnyal kapcsolatban.

A hírek szerint a galántai javítóintézetben egy vezető beosztású férfi élt vissza a helyzetével, a történtekről tudott az intézmény több alkalmazottja, köztük az igazgatóhelyettes is. A 14 éves lánynak az erőszak után súlyos egészségügyi és pszichikai problémai lettek,

nemi betegségekkel is megfertőződött.

Bár a rendőrség egy éve tud az ügyről, a helyiek szerint el akarták hallgatni a nyilvánosság előtt a történteket. A nyomozást is leállították, miután az alkalmazott vallomásában azt állította, hogy nem tudja, hány éves a lány.

A Parameter szlovák lap információi szerint a kerületi rendőrség szóvivője kedden közölte, hogy a tavaly május 29-én és augusztus 26-án tett feljelentések kapcsán indított vizsgálatot törvényszerűen dokumentálták és az ügyet kivizsgálták. Hozzátette, hogy ugyanakkor november 26-án az első, idén május 17-én pedig a második büntetőeljárást is felfüggesztették, mivel 

a cselekmények úgy, ahogy a feljelentők leírták, nem számítanak bűnténynek.

Kifejtette, hogy egyéb bizonyítékok mellett egy pszichológiai szakvélemény is azt a verziót támasztja alá, hogy nem történt bűncselekmény, illetve ami történt, az nem számít annak.

Csak búcsúszex volt...

Peter Tománek, a galántai intézet igazgatója kedden már nem nyilatkozott. Korábban ugyanakkor egy szlovák hetilapnak megerősítette, hogy egy kiskorúval lefeküdtek az általa vezetett intézményben,

de azt amolyan "búcsúszexnek" minősítette.

A Legfőbb Ügyészség is beszállt a galántai javítóintézetnél történt szexuális visszaélésekkel kapcsolatos ügybe, elrendelték a korábbi nyomozások felülvizsgálatát.

Megvizsgálják a kiskorúval szemben elkövetett nemi visszaélések gyanúját

– nyilatkozta Peter Sufliarsky főügyész-helyettes, aki szerint az ilyen intézetnek a gyermekek javát, lelki és testi fejlődését kellene. szolgálniuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.